„Álmodtam egy álmot” – „I Dreamed a Dream”

Emlékszem gyerekkoromból jópár dologra. (Még nem jártam iskolába, szóval elég régen volt, ami most előjött.) TV alig létezett még (szerencsére), nálunk a házban, az emeleten is csak egy családnak volt. Néha ott gyűlt össze minden lakó az emeletről, hogy megnézzen egy-egy érdekes műsort. A villódzó kékes képernyő előtt szorongott a sok ember és nézte a MŰSORT.

Én gyerekként jobban élveztem a diavetítéseket. A régi, jól ismert fém diavetítőn sok szép filmet néztem meg, mikor nagyapám vetített és mesélte. Maugli, Kincses sziget, Robinson Crusoe és hasonlók.

Volt köztük mesefilm is sok. Egy közülük most különösen az eszemben jár. Ez Andersen "A rút kiskacsa" című meséje.

Ismerjük mindannyian a történetet jól. Aki mégsem emlékezne rá, az itt elolvashatja:

Andersen: A rút kiskacsa

A történet röviden annyi, hogy egy baromfiudvarban a kacsamama lelkesen és jóhiszeműen kikölt egy „idegen” tojást. Ebből azonban egy nagyon fura madár kel ki. Nem hasonlít a testvéreire, csúf, rút. Mindenki csak bántja és üldözi. Bánatában a rút kis jószág el is menekül, és hosszabb bolyongást tesz a világban. Aztán egyszer csak, egy idő után kiderül, hogy csodaszép hattyúvá fejlődött. Hiszen nem kacsa volt, hanem hattyú. De a kacsák között csúf volt, idegen, furcsa. Kacsának rút, hattyúnak viszont tökéletes volt.

 
Valami ilyesmi érzésem és helyzet van az alábbi dologgal is. De minden további „betűkoptatás” helyett egyelőre nézzük ezt a videót. (Bizonyára nagyon sokatoknak ismerős, de talán még ennek ellenére is élvezetes és emlékezetes lesz.)

 Tehát az a bizonyos videó, az a bizonyos előadás:

Amennyiben a videó nem indul, akkor az alábbi linken nézhető meg:

Susan Boyle I Dreamed A Dream (magyar felirattal)

Álmodtam egy álmot...

 

Álmodtam én egy álmot rég,

mikor még gyermek hittel éltem...

Álmodtam őt, ki értem él!

S hittem egy megbocsátó Istent!....

Nem féltem senkitől se még...

Csak álmok voltak, dal és játék...

Fizetni nem volt még miért...

Az élet bőkezű volt, s gyöngéd...

De jött a tigrisléptű éj...

sárga láng -egy éhes szempár!

Álmok karmok tépték szét...!

Lelkem sírt gyalázatán...!

 

Ott aludt karjaim közt ő,

egy nyáron át oly jó volt hozzám!

Asszonnyá ő tett gyermekből...

S hogy jött az ősz, már messze járt...

Álmodom még, hogy visszatér...

És úgy mint rég, velem lesz mindig...

Hazug az álom, bármi szép!

Ő nem jön már, s hiánya pusztít!...

Álmodtam én az életről...

Hogy más lesz majd, hogy lehet jobb is...

Hittem, mert voltak álmaim...

Az élet megölte most mind...

Igazából a hatalmas érzelmek és a mindent elsöprő érzések a legfontosabbak. Így tulajdonképpen 3 jól elkülöníthető részre lehet osztani a kis videót. Az elsőben, mikor Susan Boyle a színpadra lép a kócos, rendezetlen hajával, az egyszerű, ám itt már-már toprongyosnak számító öltözetében. Ahogy rövidlátóan pislog és néz. A kicsit néha alpári és a zavarát palástolandó mozdulatok, gesztusok tömege. És ahogy néha-néha már szinte butácskán válaszolgat a zsűri kérdéseire.

Ki is Susan Boyle? Susan Margaret Boyle 1961. április 1-jén született a skóciai Blackburnben, amatőr skót énekes, régebben szociális munkás, aki a Britain’s Got Talent angol tehetségkutató műsor 3. sorozatában, 2009. április 11-én, versenyzőként vált ismertté. Boyle szinte azonnal világhírnévre tett szert, ahogy a verseny első fordulójában - a fenti videón is látható - Nyomorultak című musical „I Dreamed a Dream” dalát adta elő.

A zsűri:

- Simon Cowell író, színész, producer, a Syco tulajdonosa és a zsűri elnöke

- Amanda Holden színésznő

- Piers Morgan író, újságíró, televíziós személyiség.
 

A második részben Boyle hangja, előadása elsőként mindenkit meglep. A „rút kiskacsa” effektus. Az előadása során egyre inkább a hatása alá kerül mindenki és szinte egy emberként pattannak fel és ünneplik. A jelenlévők zsűri és közönség első, szkeptikus, nem sokat váró hozzáállása, majd - Boyle hangja ismeretében - kitörő ünneplése drámai kontrasztot képezett. Szinte esettanulmányként is tekinthető a zsűri és a nézők arckifejezésének változása. A cinikus és sajnálkozó vigyorokat felváltja az önfeledt boldogság és öröm. Egyeseknél a szégyenkezés is látható, ahogy visszaemlékeznek a korábbi érzéseikre.

A harmadik rész, amikor szinte mindenki bevallja a zsűriből, hogy az első pillanatban megszületett benyomások és előítéletek tévesek voltak. Az öltözet, viselkedés, Boyle életkora miatt senki nem számított ilyen remek előadásra. A zsűritagok is szinte bocsánatkérően értékelnek és magasztalják joggal a produkciót.

"Kétségtelenül ez volt a legnagyobb meglepetés a műsor 3 éve alatt. Amikor ott állt, és pimasz mosollyal azt mondta:"Olyan akarok lenni, mint Elaine Paige", mindenki nevetett. Senki nem neveti ki most! Ez.. csodálatos volt! Hihetetlen előadás. Bámulatos! Teljesen meg vagyok döbbenve." – vallja be Piers Morgan.

 „Nagyon izgatott vagyok, mivel tudom, mindenki ön ellen volt. Őszintén úgy gondolom, hogy mi mind nagyon cinikusak voltunk, és úgy gondolom, ez volt a legnagyobb jel, ami fel akart minket rázni. És még csak azt akarom mondani, hogy nagy megtiszteltetés, hogy meghallgathattuk.” – mondta Amanda Holden.

Simon Cowell „idétlenkedve” és látható zavarban viccelődik. Végül az ő cége - a Syco, a Sony Music Entertainment „leányvállalata” - lett az egyik kiadója Boyle lemezeinek. Ez szintén fényes ítélet.

Igazából Boyle öltözéke, viselkedése jobban nem is lehetett volna megtervezve. A hatalmas kontraszt még nagyobb sikert hozott.

Susan Boyle álmodott egy álmot. És az nagyrészt megvalósult. Énekelhetett Elaine Paige-el, eljutott számtalan helyre, lemezei jelentek meg, ünneplik, szeretik az emberek. Számomra egy csodálatos érzés minden téren. A videót számtalanszor megnéztem, megnézem, de minden alkalommal megragadnak azok az érzések, érzelmek, amik valóban szinte áradnak belőle.

De nagy tanulság az emberi viselkedés és az ilyen helyzetekben megnyilvánuló gesztusok, tettek terén is ez a videó. Ahogy viszonyolunk másokhoz. Az előitéleteink, a gonoszkodó és néha megalázó magatartásunk. Meg az is, hogy ezeket be tudjuk-e vallani és bocsánatot tudunk-e kérni, ha  kell és ha kiderül, hogy tévedtünk, vagy rosszindulatúak voltunk.

És mi más is lehetne a végére, mint a nemrégiben megjelent új lemezének - a Gift (Ajándék)  - egyik dala, a Halleluja.

És még egy dal az új lemezről, ami szintén kedvenc, az Auld Lang Syne.

A kacsának rút, de hattyúnak tökéletes lény...

„Képzeld el, hogy kialszik minden fény...”

Egy kiállítás apropójából. Ajándékba kaptunk gyerekeinktől belépőjegyet egy érdekes kiállításra. Ez volt az oka, hogy jobban is utánanéztem az alábbi dolgoknak. Tehát elsőként a tények, és utána az élményeim.

Szóval képzeld el, hogy kialszik minden fény...

Itt a „fény” azonban nem az elektromos izzó, vagy a tűz fényét jelenti.

Minden évben október 15-én van a látássérültek nemzetközi napja, amit a fehér bot napjaként is említenek. Magyarországon kb. 40 ezer vak ember él.

Ez statisztikai adat, a valóságban azonban mintegy 100 ezerre is tehető a teljes, vagy részleges vakságban szenvedők száma. Ehhez kapcsolódóan szeretnék megosztani néhány találmányról, eszközről ismertetőt, és emellett az ezekhez kapcsolódó személyes élményeimet is.

A pontnak, mint íráselemnek a felfedezése egy francia tüzértiszt, Charles Barbier százados nevéhez fűződik, aki 1819-ben kidolgozta „éjszakai írás” módszerét azzal a céllal, hogy a katonák sötétben is képesek legyenek írásos parancsokat közölni egymással. Ezt a pontrendszert Louis Braille (1809-1852), a párizsi vakok intézetének tanítója fejlesztette tovább.

Braille háromévesen vakult meg. 1819-ben ösztöndíjasként került Párizsba a Vak Gyermekek Nemzeti Intézetébe, ahova néhány évvel később Barbier is ellátogatott, hogy bemutassa írásrendszerét. A katonai „vakírás” azonnal felkeltette az akkor 15 éves Braille érdeklődését. Még abban az évben kidolgozta a Barbier-féle írás módosított változatát, amellyel a világtalanok igényeinek megfelelően, egyszerű szerkezettel lehetett írni. Ez a Braille írás.

Írásrendszerét először 1829-ben publikálta, majd annak kidolgozottabb változatát 1837-ben tette közzé. Bár rendszerét diáktársai azonnal elfogadták és használták, szélesebb körben sokkal lassabban terjedt el. Saját iskolája, ahol 1826-tól pedagógusként dolgozott, csak halála után két évvel, 1854-ben vezette be a Braille-írás oktatását. Angol nyelvterületen 1932-ben vették át az írásrendszert, Magyarországon viszont már 1890 körül használni kezdték.

Minden egyes Braille-karakter hat pontból áll, téglalap alakban elrendezve, két oszlopban. A pozíciók bármelyikén lehet pont, mely által összesen 2*2*2*2*2*2=64 variáció lehetséges.

Szerencsére az utóbbi időben – hála a technikai haladásnak is – egyre több olyan eszköz is létezik, amelyik megkönnyíti a vakok és gyengénlátók életét.

Ilyen modernebb eszköz többek között például a "beszélő karóra", amelyik ki is mondja a pontos időt, vagy a "beszélő" személy-, illetve konyhai mérleg.

A számítástechnika korában ma már léteznek a speciális, beszélő számítógépek és programok, amelyek szintetizátor segítségével felolvassák a képernyőn lévő szöveget, vagy hangutasításokkal vezérelhetőek, illetve hangutasításokkal értesítik a felhasználót. Emellett léteznek mindennapos használati eszközök is, amelyek szintén a speciális tapintás, vagy „beszéd” funkciókkal értesítik, segítik a használót.

Most következzen a személyes élmény:

http://www.lathatatlan.hu
Bp. X. kerület Népliget, E-klub

"Bízz vakon!"

A kiállítás a látássérültek világába vezeti el az érdeklődő látókat. Az első, kisebb teremben a vakok által használt tárgyak, például a speciálisan készített sakk és dominó, a Braille írógép, vagy a beszélő mérleg, vérnyomásmérő és számítógépes software tekinthető meg, próbálható ki. A következő - hatalmas labirintusnak tűnő -, több helyiségből álló terem-rendszerben a legteljesebb sötétségben élhető át az, milyen érzés a látószervünk nélküli lét. A nélkül az érzékszervünk nélkül, amely az információk kb. 80%-át adja számunkra.

A Láthatatlan kiállítás e részén a résztvevők csupán tapintás, hallás, szaglás és egyensúlyérzékelés útján jutnak információkhoz, ahol teljes sötétségben tölthetünk el kb. egy órát egy vak vezető segítségével. Különböző élethelyzeteket élhetünk át, ahol megtapasztalhatjuk például, hogy tudunk közlekedni a városi forgatagban, az utca zajában. De az állomások között szerepel egy erdő kis híddal, madárcsicsergéssel, patakcsobogással, erdészház kandallóval, egy felszerelt konyha és előszoba, de van zöldséges- és újságosstand, egy szobor kiállítás és végül egy működő bár. A mindennapi, jól ismert eszközöket és tárgyakat csak nehezen tudtuk azonosítani. A bárban lehetőség van ténylegesen is kávét, üdítőt rendelni, és természetesen fizetnünk is kell érte. A sötétben a megfelelő fémpénzeket kiválogatni is borzalmasan nehéz dolog. (Ha nem siet segítségemre a vak felszolgáló, bizony képtelen lettem volna teljesíteni ezt az egyszerű dolgot.) Az is érdekes, hogy a családból mi korosabbak bizony jobban „el voltunk veszve”, a velünk lévő két huszonéves lányunk és tizenéves fiúnk sokkal könnyebben vették az akadályokat. De vak kísérőnk (Köszönjük Dávid!) kedvessége, magabiztossága és segítsége nélkül nem egy esetben még komolyabb nehézségeink támadtak volna. Megrendítő, érdekes és felemelő érzés a kiállítás, amelyet mindenkinek csak őszintén ajánlani tudok.

Leonard Cohen és én….

Mi mással is kezdhetném?

"Always"
The Future című albumból (1992)

Mindig

(O barátaim..,. nem számít férfi, vagy nő vagy. Ha szeretsz valakit, ezek a szavak, amelyeket meg kell tanulnod kimondani. Hallgasd figyelmesen. Ime...)

Mindig szeretni foglak
igaz szerelemmel, mindig
mikor a dolgok, melyeket elterveztél
segítő kezeimet igénylik,
mindig megértem majd, mindig, mindig.

A napok nem mindig lehetnek jók
ám ekkor is ott leszek, mindig
nemcsak egy órára,
nemcsak egy napra,
nemcsak egy évre, de mindig.

A napok nem mindig lehetnek jók
ám ekkor is ott leszek, mindig
nemcsak egy másodpercre, vagy egy percre, vagy egy órára
nemcsak egy hétvégére és a zuhanyozás alatt
nemcsak nyáron és téli komorságban
de mindig, mindig, mindig

A napok nem mindig lehetnek jók

(Ne aggódj baby)
ekkor is ott leszek, mindig
nemcsak egy órára,
nemcsak egy napra,
nemcsak egy évre, de mindig.

Valahogy az életem eddigi részéből „kimaradt” Cohen. Pedig találkozhattam volna már dalaival, művészetével. Talán találkoztam is vele, hallgattam is, de valahogy akkoriban még nem voltam elég érett, vagy fogékony rá. Most ellenben teljes figyelmemmel és csodálatommal hallgatom és habzsolom Cohen dalait. És találóan valaki egyszer úgy fogalmazott, Cohen olyan, mint a nemes bor, idővel csak még érettebb, értékesebb lesz.

És csodálatos élményben van részem.

Bár sok zenével, előadóval és együttessel is ugyanígy voltam. Például a Queent is csak körülbelül 15 éve fedeztem fel, a Republic-ot is vagy 10 éve. Viszont azóta megállás nélkül és folyamatosan kedvenceim ezek is.

Cohen esetében talán az is kellett, hogy legyen Valaki, aki (ismét) megmutatja és Vele, az Ő érzéseivel együtt fedezzem fel én magam is. Hihetetlen érzéseket és érzelmeket kavar minden dala, verse és szinte bármelyik klipje egy ismételt és állandó katartikus élmény.

Nem is nagyon lehet minden dalát felsorolni, vagy megemlíteni, ezért „csak” a dalok közül pár, amelyek igazán kedvenceim.

És hiszek benne, hogy ha valaki eddig még nem ismerte, az ezekből a zenékből és előadásokból ugyancsak rajongójává válik Cohennek.

Nehéz Cohen szövegeit, verseit fordítani. Inkább érteni, érezni lehet és kell.

(Az itt olvasható magyar nyelvű szövegek az én "nyers" fordításaim és kísérleteim arra, hogy visszaadjam Cohen dalszövegeinek, verseinek hangulatát.)

"Waiting For The Miracle"
The Future című albumból (1992)

Csodára várva

Baby, folyamatosan vártam
Vártam éjjel és nappal.
Nem is láttam az időt
Várakozással töltöttem a fél életem.
Sok meghívásom volt
tudom, tőled is kaptam néhányat,
de csak vártam
a csodára, a csodára, hogy jöjjön.
Tudom, igazából szerettél,
de látod, a kezeim meg voltak kötve.
Tudom, ez fájhat neked,
fájhat a büszkeségednek
hogy állnod kellett az ablakom alatt
a kürtöddel és a doboddal
és én ott fent csak várakoztam
a csodára, a csodára, hogy jöjjön.

Ó én nem hiszem, hogy ez tetszett neked,
te nem szerettél itt lenni.
Itt nincs szórakozás
és az ítélet szigorú.
A maestro mondja, ez Mozart
de ez úgy hangzik mint a rágógumi zene
amikor vársz
a csodára, a csodára, hogy jöjjön.

Várakozni a csodára
Semmit nem tudsz tenni
Én nem voltam ilyen boldog
A II. világháború vége óta.

Semmit nem tudsz tenni
mikor tudod, hogy elvittek.
Semmit nem tudsz tenni
mikor egy morzsáért könyörögsz
Semmit nem tudsz tenni
mikor csak várnod kell
várni a csodára, ami jön.

Álmodtam rólad, baby
Ez egy másik éjjelen volt.
A legtöbbetek meztelen volt
De néhány közületek könnyű volt.
Az idő homokszemei peregtek
az ujjaid között
és te csak várakoztál
a csodára, a csodára, hogy jöjjön.

Ó baby, házasodjunk össze
túl sokáig voltunk egymagunk.
Legyünk magunkban együtt.
Lássuk vagyunk-e annyira erősek.
Igen, csináljunk valami őrültséget
valami teljesen rosszat
miközben várakozunk a csodára,
a csodára, hogy jöjjön.

Semmit nem tudsz tenni...

Mikor elestél az országúton
és fekszel az esőben,
és kérdezik, hogy megy a sorod
természetesen azt mondod, nem tudok panaszkodni --
mikor infomációt akarnak kipaszírozni belőled,
ez az, mikor némát kell játszanod:
Csak azt mondod, kijöttél várni
a csodára, a csodára, hogy jöjjön.

The Future
The Future című albumból (1992)

A jövő

Add vissza nekem az összetört éjjelemet
a tükrös szobámat, a titkos életemet
magányos vagyok itt
senki nem maradt, akit kínozhatok
adj nekem abszolút hatalmat
minden egyes élőlény lelke felett
És feküdj mellém baby,
ez egy parancs.

Adj nekem crack-et és análszexet
Vágd ki az egyetlen fát, ami maradt,
és "dugd fel" a kultúrádnak.
Add vissza nekem a berlini falat
add nekem Sztálint és Szent Pált
Láttam a jövőt testvér:
és az gyilkos.

A dolgok félresiklanak, félremennek minden irányban
Semmi nem lesz
Semmi, amit felbecsülni tudnál már
A hóvihar, világ hóvihara elérte a küszöböt
és felborította
a lelkek rendjét
Mikor azt mondták MEGBÁNNI MEGBÁNNI
csak csodálkozom, mit értettek alatta
Mikor azt mondták MEGBÁNNI MEGBÁNNI
csak csodálkozom, mit értettek alatta
Mikor azt mondták MEGBÁNNI MEGBÁNNI
csak csodálkozom, mit értettek alatta

Te nem a szélből ismersz
nem is fogsz abból és nem is ismertél onnan
Én voltam a kis zsidó
aki a Bibliát írtam
Láttam népeket felemelkedni és elbukni
Hallottam történetüket, az összeset hallottam
de a szerelem a túlélés egyetlen ereje
A te itteni szolgádnak megmondták, hogy hirdesse tisztán, mondja hidegen:
Vége, nem megy tovább
És most a mennyország kerekei megállnak
Érzed az ördög lovaglóostorát
Légy készen a jövőre:
és az gyilkos.

A dolgok félresiklottak....

Megsérül majd az ősi nyugati kód
A magánéleted hirtelen szétrobban
Fantomok lesznek
Tüzek lesznek az úton és egy fehér ember táncol
Látni fogsz egy nőt fejjel lefelé felakasztva
Az arcára borul a lehullott köpönyege
és az összes kis nyamvadt költő eljön
hogy megpróbáljon úgy megszólalni, mint Charlie Manson
és a fehér ember táncol. 

Adjátok vissza nekem a berlini falat
add nekem Sztálint és Szent Pált
Adjátok Krisztust,
vagy adjátok Hirosimát
Semmisítsetek most meg egy újabb magzatot
mi úgysem szeretjük a gyermekeket
Láttam a jövőt baby:
és az gyilkos.

A dolgok félresiklottak....

Mikor azt mondták MEGBÁNNI MEGBÁNNI...

Hey That's No Way To Say Goodbye
Songs Of Leonard Cohen című albumból (1967)

Hej, nincs mód elbúcsúzni

Szerettelek reggel, csókjaink mélyek és forrók
a hajad a párnán, mint egy alvó szőke vihar
igen, sokan szerettek már előttünk, tudom, nem vagyunk újak ebben
a városokban és az erdőben nevettek úgy, mint mi
de most eltávolodtunk és mindkettőnknek meg kell próbálni
a szemed szomorúsággal lágy
hej, nincs mód elbúcsúzni.

Nem keresek mást, ahogy bolyongok az időmben
sétálj velem a sarokig, a lépéseink mindig ritmusban lesznek
tudod, a szerelmem mindig veled marad, ahogy a tied is velem
csak az út az, ami változik, ahogy a tengerpart is változik
de ne beszéljünk szerelemről, vagy bilincsekről, amit nem tudunk oldani
a szemed szomorúsággal lágy
hej, nincs mód elbúcsúzni.

Szerettelek reggel, csókjaink mélyek és forrók
a hajad a párnán, mint egy alvó szőke vihar
igen, sokan szerettek már előttünk, tudom, nem vagyunk újak ebben
a városokban és az erdőben nevettek úgy, mint mi
de ne beszéljünk szerelemről, vagy bilincsekről, amit nem tudunk oldani
a szemed szomorúsággal lágy
hej, nincs mód elbúcsúzni.

"In My Secret Life"
Ten New Songs című albumból (2001)

Az én Titkos Életemben

Láttalak téged ma délelőtt.
Olyan gyorsan mozogtál.
Nem úgy tűnik, hogy lazul a szorításom
A múltból.
Nagyon hiányzol.
Senki sincs kilátásban.
És még mindig szeretkezünk
Az én Titkos Életemben.

Mosolygok, mikor mérges vagyok.
Csalok, és hazudok.
Csinálom, amit csinálnom kell:
Ellenni.
De tudom, mi rossz,
És tudom, mi a jó.
És az igazságért meghalnék
Az én Titkos Életemben.

Megállj, megállj én testvérem.
Nővérem, várj egy kicsit.
Végül megkaptam utasításaimat.
Át fogok vonulni a reggelen,
Átvonulok az éjszakán,
Átkelek a határain
Az én Titkos Életemnek.

Futólag átnézve a papírt.
Azt akarják, hogy sírj.
Senki nem törődik azzal, ha az emberek
Élnek, vagy meghalnak.
És a díler azt akarja, hogy gondold azt
Hogy az fekete, vagy fehér.
Hál Istennek, nem olyan egyszerű
Az én Titkos Életemben.

Megharapom az ajkamat.
Veszem, amit mondtak nekem:
A legutolsó becsapástól,
Az öregek bölcsességéig.
De mindig egyedül vagyok.
És az én szívem olyan, mint jég.
És tömött és hideg
Az én Titkos Életemben.

"Who By Fire"
New Skin For The Old Ceremony című albumból (1974)

Aki a tűznél

És ki tűznél, ki vízi úton,
ki a napsütésben, ki éjjeli időben,
ki kemény próbatételnél, ki nyilvános tárgyalásnál,
ki a vidám, vidám hónapjában,
ki nagyon lassú hanyatlásnál,
mit mondjak, ki hív?
És ki az ő magányos csúszásában, ki altatónál,
ki a szerelem birodalmaiban, ki valami által tompítva,
és ki lavinánál, ki puskapornál,
ki az ő kapzsiságára, ki az ő éhségére,
mit mondjak, ki hív?

És ki bátor jóváhagyásnál, ki balesetben,
ki egyedüllétben, ki ebben a tükörben,
ki neje parancsánál, ki az ő saját kezénél,
ki halálos láncokban, ki hatalomban,
mit mondjak, ki hív?

If It Be Your Will
Various Positions című albumból (1984)

Ha az lesz az akaratod

Ha az lesz az akaratod
én nem fogok többet szólni
és a hangom csendes lesz,
mint ennek előtte volt
nem beszélek többet
Én elviselem amit
mondanak nekem
Ha az lesz az akaratod
Ha az lesz az akaratod
a hang igaz lesz
erről a meghasonlott hegyről
énekelni fogok neked
erről a meghasonlott hegyről
a dicséreteid közül mindegyik, amik csengenek
Ha az lesz az akaratod
hogy hagysz engem énekelni
erről a meghasonlott hegyről
a dicséreteid közül mindegyik, amik csengenek
Ha az lesz az akaratod
hogy hagysz énekelni.

Dear Mister Cohen, Tisztelt Cohen Úr!

Azt hiszem mindannyiunk akarata, hogy folytassa egészségben és a mi boldogságunkra...

Köszönjük, Thank you!

Yours Sincerely

The Order of the Unified Heart (Az Egyesített Szívek Rendje)

The Order of the Unified Heart is devoted to honour, chivalry, reuniting sundered hearts, and the music of Leonard Cohen who inspired the idea with the art on the 'Dear Heather' album.

Az Egyesített Szívek Rendje a tiszteletnek, a lovagiasságnak, az elválasztott szívek újraegyesítésének, valamint Leonard Cohen zenéjének szenteltetett, aki mindezt a „Dear Heather” című albumával ihlette meg.

 

Leonard Norman Cohen kanadai költő, regényíró, énekes és dalszövegíró 1934-ben született Montrealban, egy lengyel-litván eredetű középosztálybeli zsidó családban.

Tizenévesen tanult meg gitározni, majd alapított egy country-folk együttest Buckskin Boys néven.

1951-ben beiratkozott a McGill Egyetemre, ahol a McGilli Szónoki Egyesület elnöke lett. Első verseskötete még egyetemi évei alatt, 1956-ban jelent meg Let Us Compare Mythologies címmel. 1961-ben kiadott második kötete, a The Spice-Box of Earth tette ismertté nevét irodalmi körökben, elsősorban Kanadában.

1967-ben Cohen az Egyesült Államokba költözött, hogy megkezdje folk-rock énekesi és dalszerzői pályafutását. Fellépett egy pár fesztiválon, ekkor figyelt fel rá a Columbia Records képviselője, John H. Hammond, aki olyan művészek producere volt, mint Billie Holiday, Bob Dylan és Bruce Springsteen.

Zenei pályafutása háttérbe szorítja költői és írói érdemeit, pedig a zeneiparbeli sikere után is jelentetett meg verseket. Korai korszakában a zenéje a countryra épült mind dallamait, mind a hangszerelését tekintve, de a 70-es évektől a pop- és a kabarézene különböző stílusai hatnak rá. A 80-as évektől mély, basszus hangfekvésben való ének jellemzi, amelyet szintetizátor és női háttér-vokál kísér.

1994-ben, a The Future bemutató turnéja után Cohen visszavonult a Los Angeles közelében fekvő Mount Baldy Zen Központba, ahol a következő öt évet a világtól elzárkózva töltötte. 1996-ban rinzai zen buddhista szerzetessé szentelték és felvette a Jikan nevet, ami azt jelenti: a csöndes. 1999-ben hagyta el Mount Baldyt.

Zenéje jelentős hatás gyakorolt más énekesekre, dalszövegírókra; műveiből több mint ezer feldolgozást rögzítettek különböző előadók. Számos dalát énekelték magyarul is: Kern András 1998-ban egy teljes lemezt kiadott Engem vársz címmel (a szövegeket Fábri Péter fordította), 2003-ban pedig A vendégek címmel jelent meg egy feldolgozáslemez több zenész (Zorán, a Kispál és a Borz és sokan mások) részvételével. A talán legismertebb magyar Cohen-feldolgozás, Zorán Volt egy tánc című dala nem fordítás; Dusán saját szöveget írt Cohen zenéjére.

Az alábbi magyar feldolgozás talán nem annyira ismert.
Kulka János: Halleluja

2009. augusztus 31-én (a 2008-ban megkezdett és 2010-ben is folytatódott világturnéja keretében) végre Magyarországra is ellátogatott. Világ körüli turnéja keretében három órás koncertet adott a zsúfolásig megtelt Papp László Budapest Sportarénában. Bécs, Pozsony és Prága voltak az előző állomások. A magyar főváros után Belgrád, majd további 21 koncert következett november közepéig. A koncertet méltató írások egységesen az év koncertjének, sőt akadt, amely minden idők legjobb budapesti hangversenyeként minősítette.

Immár évek óta ugyanazokkal a zenészekkel, művésztársakkal lép fel, akikről szintén meg kell emlékezni.

Rafael Bernardo Gayol dobol, Neil Larsen a billentyűs hangszereken, Javier Mas archilaudon és 12-húros gitáron, Bob Metzger elektromos és steel-gitáron játszik, Dino Solo szaxofonozik és a fúvós hangszereket szólaltatja meg, míg a zenei rendező, Roscoe Beck basszusgitározik és bőgőzik. Az énekesek, elsőként a szerzőtárs, a csodálatos hangú Sharon Robinson (aki szintén Grammy díjas), akivel a Ten new songs album óta dolgozik együtt Cohen, valamint a szintén kiváló énekes, zenész Webb testvérek, Charley és Hettie Webb.

 A hazájában is népszerű, elismert művész 1991-ben bekerült a kanadai zenész-hírességek dicsőségcsarnokába, és 2003-ban kitüntették a Kanada Rendjellel (Companions of the Order of Canada), amely a legmagasabb polgári kitüntetés. 2010-ben életművéért Grammy díjban részesítették.

 Cohen 76. születésnapja tiszteletére készített videó

Albumai:

"Songs Of Leonard Cohen" (1967)

"Songs From A Room" (1969)

"Songs Of Love And Hate" (1971)

"New Skin For The Old Ceremony" (1974)

"Death Of A Ladies' Man" (1977)

"Recent Songs" (1979)

"Various Positions" (1984)

"I'm Your Man" (1988)

"The Future" (1992)

"Ten New Songs" (2001)

"Dear Heather" (2004)

„Sin(e) cera” annyit jelent, hogy „viasz nélküli”.

A reneszánsz korban a szobrászok gyakran dolgoztak márvánnyal, ami igencsak drága alapanyag volt, így amikor elrontották, illetve rossz helyre ütöttek, kényszer szülte megoldásként viaszt folyattak az elrontott részre, amit aztán leszórtak kőporral, így a hiba csaknem észrevétlen maradt. Azokat a szobrokat, melyeket nem rontottak el, azt "sin(e) cera", vagyis viasz nélküli szobornak nevezték.

Más szobrászok, hogy a hibátlanságot mutassák, és mert becsületes árukat akartak forgalomba hozni, ezért ezt a pecsétet tették termékeikre: sin(e) cera (viasz nélküli).

De találkozhatunk egy másik magyarázattal is. Mikor régen a fazekasok gyártották az edényeiket, nem mindegyik sikerült egyformán. Valamelyiken néha egy pici hajszálrepedés támadt, ahol, ha folyadékot tettek bele később, ereszteni kezdett. Valaki ezért arra az ötletre jutott, hogy be kell viaszozni az egészet, addig tartson legalább, amíg eladják. Ez nem ismeretlen manapság sem. Tehát szép fényesre beviaszozták az edényt, és azt hazavitte a gyanútlan vevő. Egy ideig jó is volt az edény, aztán ha meleg vizet tettek például bele, akkor szép lassan megolvadt a repedésnél a viasz, és kezdett csöpögni a víz.

Erre rájöttek egy idő után vevők is, úgyhogy azt csinálták, amikor megvették az edényeket, hogy a nap felé fordították, és ahol csak viaszolva volt, és nem volt agyag, ott bizony átszűrődött a fény.

Ez a kifejezés a „sin cera” azonban később kapott egy új értelmet is, ami így hangzik: őszintén, teljesen, hibátlanul, igazán.

Maga a sin cera, vagy sine cera kifejezés létezik a latin, az olasz és a spanyol nyelvben is.

Ebből ered az angol nyelvben a "sincerely" kifejezés is, amivel a leveleket írják alá. Azaz azt jelenti, hogy minden, amit leírtak, azt őszintén gondolják.

Külön érdekesség, hogy a népszerű regényíró Dan Brown két híres művében is előfordul a kifejezés. A Digitális erődben és Az elveszett jelképben is. Igaz mindkét regényben más értelemben, illetve jelentéstartalommal. A Digitális erődben a főhősnő írja alá így mindig a szerelmének küldött üzeneteit, leveleit: Szeretlek, sin cera – (őszintén szeretlek). A másik regényben, meg valóban „viasztalanítani” kell egy tárgyat, hogy az elrejtett üzenet előtűnjön.

 

Én körülbelül pár évtizede találkoztam ezzel a kifejezéssel elsőként,  tehát még jóval azelőtt, hogy Brown könyveit olvastam volna. Igazából véve már nem is emlékszem, hol találtam rá, de szinte azonnal "megfogott" a kifejezés. És mikor a mögöttes tartalomnak is jobban utánanéztem, nagyon megjegyeztem és azóta is kiemelt becsben tartom.

 

És velünk kapcsolatban a "viasz nélküli" állapot talán nem is létezik. Mindenkin és mindenkiben van hiba és van "viasz", hiszen emberek vagyunk.

Csak az nem mindegy, hogy ezeket a hibáinkat, a viaszfoltjainkat mi módon viseljük, vagy mutatjuk meg, illetve próbáljuk eltakarni azokat. Pedig szerintem a "sin cera" azt is jelenti, hogy takargatás nélkül, őszintén vállaljuk hibáinkat. És ezzel nem is a hibátlanságunkat, hanem az őszinteségünket mutatjuk.

"A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha."

Pál 1. levele a korinthusiakhoz 13, 4-8.

Kedves Olvasóim!

Egy rendkívül fontos dologban kérem segítségeteket. Csatlakozzatok!

TILTAKOZZ A DIHIDROGÉN-MONOXID ELLEN!

 

A LÁTHATATLAN GYILKOS

A dihidrogén-monoxid színtelen, szagtalan, íztelen és minden évben számtalan embert gyilkol meg. Ezen halálozások legtöbbjének oka a DHMO véletlen belélegzése, de a dihidrogén-monoxid veszélyei nem ezzel végződnek. Szilárd formájával hosszabb ideig való érintkezés súlyos szövetkárosodást eredményez. A DHMO szervezetbe való bevitelének szimptómái a fokozott izzadás és vizelés, és gyakran felfúvódottsági érzés, tengeribetegség, hányás és a test elektrolitikus egyensúlyának felborulása. Azon személyeknél ahol a függőség kialakult a DHMO elvonás azonnali biztos halált jelent.

A dihidrogén-monoxid:

• ismert "hidrikus sav" néven, és a savas esők fő alkotóeleme,

• elősegíti az "üvegház-effektust",

• súlyos égési sebeket okozhat,

• részt vesz a természetes földterületek eróziójában,

• gyorsítja a korróziót és számos fém rozsdásodását,

• elektromos zavarokat okozhat és csökkentheti a gépjárművek fékberendezéseinek hatékonyságát,

• megtalálható a rákos betegekből kimetszett tumorban.

A FERTŐZÖTTSÉG HATALMAS MÉRETEKET ÖLT!

Kimutatható mennyiségű dihidrogén-monoxid észlelhető szinte minden folyóvizünkben, tavainkban és víztározóinkban. A szennyezés globális, és nyomokban még az Antarktisz jégtakarójában is kimutatható. Számos országban dollármilliós károkat okoz emberek és cégek számára.

A nyilvánvaló veszély ellenére a dihidrogén-monoxidot gyakran használják:

• ipari oldó- és hűtőszernek,

• nukleáris erőművekben,

• soha le nem bomló műanyag dobozok gyártásánál,

• tűzoltó eszközök adalékanyagának,

• számos kegyetlen állatkísérletben,

• rágcsálóirtó szerekben (még a leggondosabb lemosás után is észlelhetőek e kemikália maradványai),

• számos gyorséttermekben árult és "rágcsálnivaló" ételekben adalékanyagként.

Számos cég önti a hulladék DHMO-t a folyókba és óceánokba, és ezek ellen jogilag lehetetlen fellépni, mert ez a jelenlegi gyakorlat még mindig legális. A természetes élővilágra gyakorolt hatás hatalmas, és nem tehetjük meg, hogy továbbra is figyelmen kívül hagyjuk!

A BORZALMAT MEG KELL ÁLLÍTANI, MÍG NEM KÉSŐ!

Az Amerikai kormány megtagadta ennek a veszélyes kemikália gyártásának, forgalmazásának vagy használatának betiltását annak "a nemzetgazdaság egészére gyakorolt fontos hatása" miatt. Valójában a tengerészeti és hadiipari szervezetek DHMO-val végzett kísérleteket folytatnak, és több millió dolláros egységeket terveznek háborús események ideje alatti felhasználására. Több száz katonai kutatóintézet jut hozzá rendszeresen több tonnányi anyaghoz a magasan fejlett földalatti elosztórendszereken keresztül. Több helyen nagy mennyiségeket halmoztak fel belőle "későbbi felhasználás céljaira"!

MÉG NEM TÚL KÉSŐ!

Cselekedj MOST, hogy megelőzzük a további szennyeződést! Ismerd meg ennek a veszélyes vegyi anyagnak további jellemzőit! Amit nem tudsz, az OKOZHAT neked - és másoknak - bajt!

Támogatásodról a dhmo@exabit.hu címen értesíthetsz minket!

Amennyiben nem rajtunk keresztül, hanem közvetlenül a nemzetközi szervezethez akarsz csatlakozni, ezt a no_dhmo@circus.com címen teheted meg. Az eredeti weblapot a http://www.circus.com/~nodhmo/ címen találhatod. Információs anyagért írhatsz az alábbi címre egy felbélyegzett válaszborítékkal:

Coalition to Ban DHMO
211 Pearl St.
Santa Cruz CA, 95060

 

 Természetesen elnézést, az egész felhívásom csak KACSA, egy ártatlan vicc...

Ahogy egy USA-beli diák is elkövette ugyanezt:

Az Eagle Rock középiskola diákja nyerte el az első díjat az egyik Középiskolai Tudományos Konferencián. A dolgozatával azt akarta bemutatni, mennyire rá vannak már hangolódva az emberek a tudománnyal való handabandázásra, és a környezet lerombolásától való félelemre. Elkészített egy felhívást a dihidrogén-monoxid vegyület betiltására, és utána megnézte, mennyire tudja meggyőzni az embereket, hogy aláírásukkal támogassák. A betiltás támogatására a következő okokat hozta fel:

1. a vegyület erőteljes izzadást és hányást képes okozni,
2. a savas esők egyik fő komponense,
3. gáznemű halmazállapotban égési sérüléseket okozhat,
4. nagy mennyiségű belélegzése fulladást okoz,
5. hozzájárul a természet eróziójához,
6. erősen csökkenti az autófékek hatékonyságát,
7. kimutatták rákos daganatokban.

A diák 50 embert kért fel a betiltást sürgető felhívás aláírására. Negyvenhárman aláírták, hatan azt mondták, hogy még gondolkodnak, és mindössze csak egy tudta, hogy a vízről (amely a hidrogén és az oxigén vegyülete, és aminek a kémiai képlete H2O - dihidrogén-monoxid -) van szó.

És hogy miről jutott ez az egész - már elég régi - dolog az eszembe?

Az Interneten terjedő és egyre szaporodó HOAX-okról és nagyon „fontos” lánclevelekről.

A hoax (angol eredetű vándorszó, jelentése: „beugratás”, „megtévesztés”, „átverés”, „álhír” vagy „kacsa”) leggyakrabban az e-mailben terjedő álhírek, kacsa-lánclevelek különféle változatait jelöli, bár az átverés gyakran kiegészül honlapokkal, illetve nemritkán az írott sajtó, vagy a tv is hajlamos átvenni.

A hoax általában nem irányul más vagyonának, vagy vagyoni értékkel bíró dolgának illegális megszerzésére (mint például a csalás), célja inkább a célszemély(ek) megtréfálása. Nevezhetjük ártatlan tréfának is, de az elkövetőnek tudnia kell, hogy számos esetben nagyon vékony a határvonal a tréfa és a büntetendő cselekedet között.

A hoax valószínűleg a „hocus-pocus”, az pedig a katolikus mise során az eucharisztia transzszubsztanciációját bejelentő "hoc est corpus meum" formula 'romlásával' állt elő.

A transzszubsztanciáció (transsubstantiatio) latin eredetű katolikus teológiai szakkifejezés, jelentése "átlényegülés". A kenyér (ostya) egész lényege, szubsztanciája, Krisztus testévé, Krisztus testének szubsztanciájává, illetve a bor egész szubsztanciája Krisztus vérévé, Krisztus vérének szubsztanciájává változik, lényegül át.

Na, majd erről is, de egyelőre ismét jót nevettem a DHMO veszélyein.

Persze ma is többször kegyetlen voltam, mert kitöröltem olyan láncleveleket, amiben az alábbi felhívások voltak:

„... egy súlyosan beteg gyermek (fiú, lány) kéri a segítségeteket. Küld tovább a címlistádon szereplő minden embernek a levelet, és akkor az AOL, Google, Microsoft (vagy tetszőleges vállalat/cég) levelenként 1 centet utal át a gyermek gyógyítására létrehozott bankszámlára…Ha megszakítod a láncot, akkor kegyetlen vagy…”.

Hát én nem küldtem tovább, mert nem szerettem volna a spam, hoax forgalmat növelni.

Optimizmus vs. pesszimizmus.

Egy optimista láthatja a fényt ott is, ahol nincs, de miért kell a pesszimistának mindig odafutnia, hogy eloltsa? (René Descartes)

Az optimisták bekötött szemű pesszimisták. (Juhász Gyula)

Az optimista azt hiszi, a létező világok legjobbikában élünk. A pesszimista attól fél, hogy csakugyan abban élünk. Murphy (optimista volt).

(Ha jól mennek a dolgok, akkor valami el fog romlani… Ha már nem romolhatnak tovább a dolgok, akkor is tovább romlanak… Ha javulni látod a dolgokat, akkor valami fölött elsiklottál.)

Fiatalabb koromban is sokszor olvastam a híres, hírhedt „Murphy törvényeket”. Mindig érdekes és szórakoztató olvasmányok voltak ezek a zanzásított „életbölcsességeket” tartalmazó könyvek. Az első ilyen könyvet Arthur Bloch amerikai író alkotta meg, de azóta számtalan követője akadt. És szinte nem létezik olyan területe az életnek, amiről nem születtek volna „Murphy törvények”.

Optimizmus vs. pesszimizmus.

Van egy történet az egypetéjű ikrekről. Az egyikük tántoríthatatlan optimista, aki szerint az élet igenis „habostorta”. A másik viszont megkeseredett pesszimista, aki hangoztatta, hogy a „Murphy törvénye” csöpög az optimizmustól. Szüleik a fejüket csóválták, és mindkettőt pszichológushoz vitték.
A szakember azt tanácsolta, hogy próbálják kiegyensúlyozni a két gyermek személyiségét.
– A legközelebbi születésnapjukon külön-külön szobában bontassák ki velük az ajándékaikat! A pesszimistának vásároljanak össze szebbnél szebb ajándékokat, az optimistának pedig adjanak egy doboz trágyát.
A szülők tartották magukat az útmutatáshoz, és feszülten várták az eredményt.
Amikor bekukucskáltak a pesszimistához, hallhatták, hogy megállás nélkül zúgolódik:
- De ronda ez a számítógép! Fogadjunk, hogy az a videó játék is mindjárt tönkremegy… Ezeket utálom… Láttam már ennél nagyobb távirányítós autót is…
Lábujjhegyen a másik ajtóhoz lopakodtak, s a kulcslyukon át látták, hogy az ő kis optimistájuk sugárzó arccal labdázik a lócitromokkal.
- Úgysem csapnak be! – kuncogott. – Ahol ennyi trágya van, ott egy póninak is kell lennie!

Ja.. és egy másik kis történet is van, ha már "trágyánál" tartunk:

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis veréb. Ez a kis veréb el akart repülni a hideg elől, de közben jéggé dermedt és a földre pottyant szegény, ráadásul még egy tehén is rácsinált. Szerencsére a trágya jó meleg volt és ettől felmelegedett, életben maradt, jó melegben volt és boldogan énekelni kezdett. Aztán arra jött egy éhes cica, aki meghallotta az énekét, elkotorta a trágyát, megtalálta a kis verebet és felfalta.
A tanulság a következő:
Ha valaki leszar, az nem jelenti feltétlenül azt, hogy az ellenséged, valamint azok akik kihúznak a szarból, nem feltétlenül a barátaid. Ha melegben vagy és boldog vagy bárhol is legyél, jobb, ha befogod a szád."

És számtalanszor eszembe jut ma is egy másik kis „tanmese” is, amit még édesanyám mesélgetett sokszor. Az optimista és pesszimista emberről.

Hogy eszi meg az optimista és a pesszimista ember ugyanazt a tál almát?

Elnézést almának Alma, de Pirner Alma, meg a tál is stimmel, de nem kifejezetten erre a tál Almára gondoltam. Na, pillanat. Erre...

Szóval ezt a tál almát vegyük inkább szemügyre...

A pesszimista mindig a legcsúnyább almát veszi ki a tálból, arra számítva, hogy így a végén a szép marad.

Az optimista mindig a legszebb almát veszi ki, és neki így a tervei szerint a végére marad a csúnya.

Lényegében a pesszimista zömmel csúnya almát eszik, mert a megmaradtból mindig a csúnyábbat veszi ki.

Az optimista meg mindig a szebbiket veszi ki a maradékból.

Tehát a pesszimista főleg csúnya, az optimista meg főleg szép almát evett.

 Persze a "tálalás" is sokat segíthet a dolgok  megítélésén!

Természetesen ez megint "hímsoviniszta" kiegészítés csak.... :o)

Azt hiszem, minden alma olyan, amilyennek látni akarjuk. Meg akár a lócitrom is olyan…

„Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat!
Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg a tetteidet!
Ügyelj a tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat!
Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet!
Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!”

(Charles Reade)

Ma kicsit barangolgattam ismét a neten és zenéket, különböző régi kedvenc és kedves videókat keresgettem, nézelődtem.

Aztán egyszer csak leragadtam (immár többedszer) a Youtube oldalon.

Már jóval korábban felfedeztem egy kiemelkedő zenészt, hegedűművészt és karnestert, aki mindig elbűvölt előadásával.

Ő André Rieu holland hegedűművész. 1949-ben született Maastrichtban, Hollandiában.

Zenész családból származik, édesapja hosszú ideig a Lipcsei Opera igazgatója volt.

Az ifjú André Rieu különböző konzervatóriumokban tanult hegedülni, de a Zeneakadémiára nem vették fel. Ezért "elkeseredésében" zenekart alapított és járja a világot népszerűsíteni a zenét. 1990-es évek közepétől turnézik a mintegy 45 tagú Johann Strauss Orchestrával.

Nekem igazából több kedvencem is van az előadásukban, de most „csak” négy zeneművet ajánlok nektek. Biztos vagyok benne, ha megkeresitek a Youtube-on, akkor ti is hosszú időre leragadtok a vele készült videóknál, zenedaraboknál.

A négy zenemű 4 különböző nemzethez tartozik.

Az első az Amazing Grace (Csodás kegyelem) című ismert keresztény egyházi ének.

Ez a szám különösen kedves nekem. Életmentő volt!
Egy számomra nagyon fontos és szeretett ember életét mentette meg... Köszönöm!

„A szöveget John Newton (1725–1807) - aki egy rabszolga-kereskedő hajó kapitánya volt - vetette papírra 1772 körül. 1748. május 10-én, hazatérés közben egy nagy vihar kapcsán „hatalmas szabadulást” élt meg. Naplójában azt írta, hogy hajója az elsüllyedés határán volt, amikor így kiáltott: „Uram, könyörülj rajtunk!” Megtért, ennek ellenére folytatta a rabszolga-kereskedelmet. Ugyanakkor megkövetelte az általa szállított rabszolgákkal szembeni emberséges bánásmódot.

Az ének ma ismert és hagyományosnak tekinthető zenéjét nem Newton komponálta, a szöveget több különböző dallamra énekelték, mielőtt a mára tőle elválaszthatatlan dallam hozzákapcsolódott.

Két különböző dallam van a szöveghez. Az „Új Britannia” először 1831-ben jelent meg a Virginiai Harmóniák című énekeskönyvben. A dallamra énekelt eredeti szöveg mára elveszett. A zene feltételezhetőleg ír vagy skót eredetű; a pentaton skálát használja és skót dudát javasol hangszerként; az éneket sűrűn adják elő skót dudán és összefüggésbe hozzák a hangszerrel. A másik dallam az úgynevezett „Régi Szokásos Baptista” dallam.

A szabadság- és emberi jogok támogatóinál is barátságos fogadtatásra talált, mind keresztény, mind nem keresztény körökben, mivel sokan úgy hiszik, a dal a rabszolgaság ellen szól, mert Newton egykoron rabszolga-kereskedő volt. A dalt sok említésre méltó zenei előadó énekelte, mint például az emberi jogi aktivista és népi énekes ikon Joan Baez.

Az egyházi ének meglehetősen népszerű volt az Amerikai Polgárháborúban harcoló mindkét félnél. A könnyek ösvényén a cherokee indiánok nem mindig tudtak teljes temetést nyújtani halottaiknak. Ehelyett be kellett érniük az „Amazing Grace" eléneklésével. Azóta az „Amazing Grace”-et gyakran tartják a cherokee nemzeti himnusznak. Emiatt sok kortárs indián zenész készített felvételt a dalról.

Az utóbbi években a dal népszerűvé vált a drog- és alkoholbetegségből kigyógyuló csoportokban, különösen a keresztényekben. Azonban a szokásos temetési énekek helyett általában azok ünneplésére éneklik, akik elvesztek, de meglettek.”

A szövege így hangzik:

„Amazing grace! (how sweet the sound)

That saved a wretch like me!

I once was lost, but now I'm found,

Was blind, but now I see.

                                                                 

Csodálatos kegyelem, milyen édes a hang, ami

megmentett egy olyan nyomorultat, mint én. Már

elvesztem, de most meglettem, vak

voltam, de most látok.

 

'Twas grace that taught my heart to fear,

And grace my fears relieved;

How precious did that grace appear,

The hour I first believed!

 

A kegyelem tanította szívemet félni

és a kegyelem könnyített félelmeimen.

Milyen értékesnek tűnt az a kegyelem

a percben, amikor hinni kezdtem.

 

Through many dangers, toils and snares,

We have already come;

'Tis grace has brought me safe thus far,

And grace will lead me home.

 

Sok veszélyen, erőfeszítésen és kelepcén át,

már meg is érkeztünk.

Kegyelem hozott ily messze épségben

és kegyelem vezet majd haza.

 

The Lord has promised good to me,

His word my hope secures;

He will my shield and portion be,

As long as life endures.

                                                                 

Az Úr jót ígért nekem,

szava reményem záloga;

pajzsom lesz ő, és az adag

amíg élek, addig kitart.

 

Yes, when this flesh and heart shall fail,

And mortal life shall cease;

I shall possess, within the veil,

A life of joy and peace.

 

Igen, mikor eme hús és szív megáll,

és halandó éltem véget ér;

Magamnak tudhatom, e papi ruha alatt,

az öröm és béke életét.

 

The earth shall soon dissolve like snow,

The sun forbear to shine;

But God, who call'd me here below,

Will be forever mine.

                                                                 

A föld hamarost elolvad, mint a hó,

A nap abbahagyja a sütést,

De Isten, ki létrehívott engemet,

Mindörökre megmarad nekem.”

A Rieu által bemutatott zenedarabnál is skót dudások kísérik a zenekart.

A következő zenedarab kicsit keletebbre és délebbre való:

A Zorba, a görög című filmből is ismert sirtaki.

Mikis Theodorakis a legjelentősebb kortárs görög zeneszerző komponálta ezt a művet. Theodorakis is megérne egy külön blogot, de most csak ennyit. Nemcsak kiemelkedő zeneszerző volt, de aktív közéleti életet is élt. Még a görög parlamentnek is tagjává választották. Majd a katonai junta alatt börtönbe zárták, illetve később emigrálásra kényszerítették. Folyamatosan harcolt Görögország demokratikus átalakulásáért. A katonai diktatúra vége után visszatért hazájába. Ismét parlamenti tag lett, illetve miniszter is volt. A Zorba mellett ő írta például a Serpico című film zenéjét is


 

Ezután ismét kicsit még délebbre és keletebbre megyünk, Izraelbe.

Egy hagyományos zsidó, héber dal: a Hava Nagila.

A dalt Abraham Zevi Idelsohn folklórista, gyűjtő írta 1918-ban egy régi haszid dallamra. Az eredeti dallam szerzője ismeretlen. Azt valószínűsítik, hogy egy 19. századi kelet-európai klezmerből származik.

A klezmer kelet-európai jiddis hangszeres tánczene. A klezmer szó egy régi héber hangszeres zenészt jelentő kifejezésből ered, és főként a kelet-európai zsidó kultúra népzenei együtteseire vonatkozik.

A kelet-európai zsidók körében egyes ünnepek alkalmával, valamint a lengyel, orosz és moldvai urak több napos lakodalmain szívesen meghívott, népszerű együttesek voltak ezek a zenekarok.

A dal nagy népszerűségnek örvend, különösen ünnepeken játsszák. Izraelben sokan ezért népdalnak is hiszik.

A dal címének jelentése: Örvendezzünk.

Az utolsó szintén egy másik nemzet szerzeménye. Egy olasz zenemű, az Il silenzio.

Az Il silenzio egy olasz hangszeres mű. Összesen 3 mondat szöveg van benne.

   „ Buona notte, amore - (Good night, love) - Jó éjszakát szerelmem

    Ti vedro nei miei sogni - (I see you in my dreams) - Álmaimban látlak

    Buona notte a te che sei lontana - (Good night to you who are far away) - Jó éjszakát neked, aki messze vagy.”

A darabot 1965-ben írta a híres trombitajátékos Nini Rosso. A darab a katonai "takarodó" jelre épül, amit esténként játszottak trombitával el a laktanyákban a takarodó, lefekvés jeléül.

Hagyományosan ma is sok helyen játsszák temetéseken, különösen katonai, vagy más fegyveres szervek elhunyt tagjainak temetésén.

Emiatt különös jelentőséggel bír számomra is, ilyenkor, mikor ezt hallgatom sok meghalt bajtársamra, kollegámra és barátomra is emlékezem, akiknek a temetésén ezt már sajnos hallottam.

A Rieu zenekar által előadott műben (2008) egy akkor 13 éves kislány játssza el ezt a csodálatos zeneművet igen szépen. A kislány neve Melissa Venema, aki egy holland trombitaművész palánta. Azaz már nem is "palánta".

Remélem ti legalább úgy élveztétek, mint én. :)

És mint az előadások résztvevői és hallgatói. Zenei örömünnep mindegyik videóban.

Hát ma úgy jártam, mint az a bizonyos paraszt bácsi….

Már elnézést. De biztos ismeritek azt a viccet, mikor a paraszt bácsit elviszik repülni a mezőgazdasági repülővel. Leszállás után meg kiváncsian kérdi a pilóta: „Na, bátyám? Milyen volt, hogy tetszett?”.

A bácsi mondja: „Jó volt ez fiam. Bár azt sejtettem, hogy becsinálok, azt is, hogy bepisilek, de mikor fejre állítottad a gépet, hogy ez mind még a nyakamba is csorog, na azt azért nem gondoltam”.

Én is így jártam. Az adventi koszorúval, illetve a gyertyákkal.

Sejtettem sajnos, hogy nem marad érintetlenül és előbb-utóbb megrongálják. Hiszen mindenhol vannak - itt is - HMCS-k (Helyi Menő Csávók). Gondoltam, hogy majd ők "megmutatják".

Úgy sejtettem, hogy este, éjszaka néhány felestől (vagy egésztől) és pár üveg sörtől bátorságot merítve, majd az éj leple alatt szétrombolják, vagy talán felgyújtják, hogy érezzük a „szeretetük melegét”.  De tévedtem. Még délután, szinte fényes nappal vittek el két gyertyát a koszorúból. Hatalmas "vagyoni előnyre szert téve" ezzel, hiszen a két gyertya értéke pár száz forint.

Szerencsére van térfigyelő kamera, így kiderült nagyon hamar, ki vitte el. Hogy miért tette, nem tudni. De ők azok, akik a temetőből Halottak napján, meg Karácsonykor is begyűjtik a mécseseket. Kell az otthon...

Legalább azok világítsanak, ha az értelem már nem teszi náluk.

Szóval felnőtt ember, egy ismert család nőtagja tette.

Természetesen okozott jogos felháborodást az eset.

Mi több, a rendőrség is azonnal „partner” volt. A felvételt megnézve, meglátogatták a családot és felajánlották nekik, hogy gyertyástól visszakísérik őket a koszorúhoz, ahol megvárják türelmesen még azt is, hogy visszategyék a gyertyákat oda, ahonnan elvették.

Így is történt. Rendőri díszkísérettel az említett család visszavitte a gyertyákat és azok ismételten az eredeti helyükön vannak.

Szóval azért ez „pestiesen szólva” nem semmi.

Én sem gondoltam volna, ugyanúgy, mint az a bizonyos paraszt bácsi. Titokban azért reménykedtem, hogy nem lesz igazam.

De itt nem a gép állt fejre, hanem (megint) a világ sajnos….

Úgy tűnik, szeretnek az istenek :)

Még annyit megengedtek, hogy ide kitegyem az összegyűjtött blogjaimat, amiket elmentettem korábban, majd utána az a könyvtár megsérült a gépemen, ahol ezeket tároltam.

Kész vége, elszálltak. Szóval még épp időben sikerült ide kitennem őket.

Sors, véletlen, szükségszerű? Kezdek komolyan elgondolkozni ezeken :)

Sajnos pár, más fontos doksi is elszállt a blogok mellett, de azok talán pótolhatóak.

Azért vannak közte fájó veszteségek is.... amiket viszont abban a formában már biztos nem lehet pótolni.

Advent első vasárnapja.

Egyelőre csak ennyi. Az első gyertya. Az eljövetel.

A községünk első adventi gyetyája is ég már....

És emellett az alábbi hagyományos és csodaszép ír (kelta) áldással kívánok Nektek és szeretteiteknek minden jót, szépet.

 

"I wish you not a path devoid of clouds,
Nor a life on a bed of roses,
not that you might never need regret,
nor that you should never feel pain.

No, that is not my wish for you.
My wish for you is:
That you might be brave in times of trial,
when others lay crosses upon your shoulders.
When mountains must be climbed,
and chasms are to be crossed.
When hope can scarce shine through.

That your gift God gave you
Might grow along with you
and let you give the gift of joy
to all who care for you.

That you may always have a friend
who is worth that name.
Whom you can trust, and who helps
you in times of sadness.
Who will defy the storms
of daily life at your side.

One more wish I have for you
that in every hour of joy and pain
you may feel God close to you.
This is my wish for you,
and all who care for you.

This is my hope for you,
Now and forever."

 

"Nem felhőtlen utat kívánok neked,
nem is egy "rózsaágyon" töltött életet,
sem azt, hogy soha ne kelljen semmit megbánnod,
sem azt, hogy soha ne érezz fájdalmat.

Nem, ezek közül egyiket sem kívánom.
Az én kívánságom számodra az, hogy:
Lehessél bátor a megpróbáltatások idején,
mikor mások keresztet raknak vállaidra.
Mikor hegyeket kell megmásznod,
és mikor szakadékokon kell átkelned.
és ha a reménysugár is már alig csillan.

Hogy az adomány mit Istentől kaptál,
kiteljesedjen veled együtt
és engedje, hogy az öröm ajándékát add
te is mindenkinek, akik fontosak neked.

Azt kívánom, hogy mindig legyen barátod,
aki rá is szolgál e névre
Akiben bízhatsz és aki segít neked
a bánatod idején.
Aki dacol a viharokkal,
mik mindennapjaidban előfordulnak.

Még egy kívánságom van számodra,
hogy öröm és bánat idején is mindig érezhesd,
hogy Isten közel van hozzád.
Ez a kívánságom neked
és mindazoknak akik fontosak számodra.

Ez az én óhajom neked
most és mindörökké."

Ezt csak azért, mert pótolni kell..., ha lehet ilyet egyáltalában.

Innen nem fog törlődni!

Mert úgy és olyan helyről lett törölve, ami érzéketlenség és kegyeletsértő is volt. És valahogy úgy érzem, hogy ezt "jóvá kell tenni"...

Hát igen. Megjött. A hó. Tegnap este már „gyanús” volt a dolog, mert havas eső esegetett 11 körül is, szóval számítani lehetett rá. Reggel felkelve, az első ténykedésem volt – a kávéfőző bekapcsolása után természetesen -, hogy az ajtóhoz támolyogva kinézzek. Fehér volt minden, és még akkor is szállingózott a hó. Olyan jó 4-5 centiméter körüli mennyiség érkezett. Sajnos ömlesztve és nem „zsákolva”, úgyhogy sejthető volt, hogy ebből még „dolog” lesz.

Kutya is furán méregette a világot, ágaskodva kukucskált, amíg én ébredezni próbáltam, legalább annyira, hogy kimenjek vele. Amikor nagy nehezen összeszedtem magam és mindenféle téli „cuccot” előkerítve – mert természetesen sapka, bakancs az nem lett előkészítve, csak úgy verbálisan készültem este még a hóra, télre – felöltöztem és kimentünk, akkor a már jól ismert rituálé következett.

Kutya lecövekel, beleszimatol a levegőbe, körülnéz, majd, mint akit puskából lőttek ki, nekiiramodott. Mint akit kergetnek. Körbe-körberohangált, szimatolt, ugrándozott. Pillanatok alatt „felszántotta” a havat a kertben. Még a bejárati ajtó lépcsőjének tetejére is felment és ott is körülnézett, majd mikor látta, hogy megyek arrafelé ijedten ugrott egy nagy hasast a lépcső tetejéről. Természetesen nem a hóba, hanem a vizes járdára érkezett és gyalogbéka módra, nyekkenve ért földet. Egy ideig ő is csak nézett, „na, ez most mi volt?”. Aztán ment tovább vidáman. Kicsit meg is ijedtem, mert tényleg nagyot huppant, elég kemény földet érés volt.

Aztán kb 15-20 perc alatt tudtam csak meggyőzni, hogy elég már, kicsit mehetnénk újra fedél alá is. Ezután nekem, még iszkiri a boltba a szokásos szombati kenyérért. (finom házi kenyér, meg a tízórais zsemlék a hétre és a megszokott szombat reggeli kalácska). Bakancsban is nehezen lehetett még közlekedni, hó, latyak, víz vegyesen. És természetesen mindenhol csak lejtő, dombocska, gödör. Hiába, ilyen kicsiny falunk. :)

Utána meg a már előkészített hólapátra kaptam. Hiába készítettem elő mágikus „hó riasztónak”. Most épp úgy jártam, "ha már idekészítettél, legyen értelme". Lett is. Ezen a nyáron cserélték le kis lejtős utcácskánkban a burkolatot. Tavalyig kész büntetés volt a hólapátolás, mert a nagykockakő borításon nem nagyon lehetett a havat tolni, csak max. hólapátot törni. De idén már más, most sem móka-kacagás volt, de legalább nem akadt el a lapát mindig, mert a szép aszfalton lehetett tologatni. Kellett is. Vagy egy óráig játszadoztam. Már a végén a fülemen is vettem a levegőt. A lumbágóm meg egyfolytában zsarolt. "Ha nem hagyod azonnal abba, iszonyúan megbüntetlek." Kiegyeztünk egy döntetlenben. "Én még befejezem, te meg nem fájsz majd nagyon" alapon :)

Holnap Advent első vasárnapja. Az első gyertya meggyújtása a főtéren. Remélem szép lesz annak ellenére, hogy most minden csupa víz és latyak, mert a hó szinte teljesen elolvadt. Csak annyit ért ez a hóesés, hogy reggel még lapátolni kellett, most meg minden tiszta víz és sár.

Ha még éjjel fagyni is fog, akkor meg pláne. Korcsolyázni fogunk reggel…

Rendhagyó prológus.

Kicsit magyarázni is kell. Hiszen itt egy fejre állt sorrend és néha talán a „kívülállónak” érthetetlen dolgok is találhatók.

Az ezt a bejegyzést megelőző firkálmányok alapvetően nem ide készültek, nem itt jelentek meg elsőként. Ide csak „átmentettem”, hogy megmaradjon. Talán lesz értelme…

Ezeket az írásokat egy sajátos helyzet és környezet szülte. Egy másik Fórum és blog, chat oldal késztetett rá. Mindegy melyik, nem ez a fontos.

PeCHem volt. Rosszkor voltam rossz helyen. Hosszú évek kihagyásával kopogtattam egy chat oldalon, ami igazából csak egy kiegészítő szolgáltatása volt az adott Fórumnak, ahol különböző oktatási és tananyagokat kerestem. Ráérős időmben és nosztalgiából léptem be a csetre is. Ma már tudom, nem kellett volna.

És nagyon úgy tűnik, valami olyan helyzetbe, folyamatba kerültem bele, amit nem tudtam, nem vettem észre, és igazából nem is igazán szerettem volna ilyennel, személyeskedésekkel és ellenségeskedésekkel foglalkozni. Egyszerűen "csak" lenni szerettem volna, és néha, ha épp úgy hozza a helyzet csevegni, ha lehet, és ha van kivel.

Az első konfliktus után visszavonultam, nem akartam még tovább rontani a helyzeten, és természetesen biztos én is hibáztam.

És „újrakezdtem” a virtuális életet. Más néven, megpróbáltam magam bemutatni, kicsit talán elfogadtatni is. Emiatt született az „Ülj közelebb…” blog, azaz „nem blog”. :)

(Talán ez is hiba volt.)

Kiderült, mindez balga remény volt, csak még nagyobb „negatív érzelmekkel” találtam szembe magam. Úgy tűnik az „Ülj közelebb…” blog nagyon „kiverte valaki(k)nél a biztosítékot".

Próbáltam utána blogolgatni más témákban is. Ezek voltak a (L)egózás és az az utániak.

De ezekről meg az derült ki, hogy nem blogok. Legalábbis azon az oldalon.

A „Hidegség” törlésre is került „nem blogtéma” indokkal. (De értesítést nem kaptam a törlésről, sőt a konkrét érdeklődésemre, hogy ez miért nem blogtéma, illetve mi is a "blog téma", még csak választ sem kaptam.)

Az „Én, a hóhányó”-t ez okból már én töröltem és egészítettem ki az elején található kis kifakadással is.

Ezenközben persze számtalan kedves embert megismertem és barátot is szereztem talán.

De az én „keresztem” nekik valószínűleg hátrányos lenne, tehát inkább most már végleg befejezem „áldatlan tevékenységemet” ott… nem szeretnék senkinek sem gondot és problémát okozni.

És higgyétek el, nem a sértődöttség beszél belőlem, egyszerűen csak a mélységes csalódás és az elkeseredés, amit érzek. Semmilyen rosszándék nem vezet ezzel most sem, hogy idegyűjtöttem ezeket.

Tehát kérlek kedves Olvasó, próbáld időrendben olvasni az írásokat (magyarul a végére ugorva, onnan elkezdve, az "Ülj közelebb..." sorozat idő- és sorrendben egymás után következő részeivel, egész idáig visszaérve). (A címsorban mindegyiknél szerepel az a dátum, amikor az írás készült.)

Ha valamit nem értesz, az az én hibám.

És amúgy is tekintsd bátran csak „írói munkásságom részeként”…

Próbálkoztam volna ezzel is. De hamar rájöttem, valószínűleg ez sem "blog téma". Egy kép van benne, az is a saját kutyámról készült a múlt télen és nem a netről begyűjtött, idemásolt csiricsáré valami. Meg nincs benne vers, másoktól kimásolt és 1000x ismételt okosság sem. Csak az van benne, amit éreztem, ahogy és amit gondoltam, csak a saját véleményem és gondolataim. Nem blogtéma.

--------------

Olvasom az időjárás előrejelzéseket. Ismét eső, csapadék jön. Ráadásul már havat is jósolnak. Bizony mostanában jutott vízből elég, mindenhova. Ennyi csapadék, ami ebben az évben esett, máskor 2 év alatt sem volt összesen. És még előttünk a tél, az igazán csapadékos időszak. Abból is főleg egy sajátos halmazállapotban: hó, illetve jég formájában. Eszembe jut a tavalyi tél. Talán évek óta nem esett annyi hó, mint amennyi akkor szakadt a nyakunkba. Ennek bizonyára voltak, akik örültek és voltak, akik már kevésbé repestek az örömtől. Nem vitás, szép volt a sűrű hóesés, ahogy puha fehér lepellel borította be a tájat és minden tárgyat a környezetünkben. Sokunknak jutott eszébe talán még a Holle anyóról szóló mese is, ahogy a dunnákat rázta, esett a hó a Földön. Mások meg így sóhajthattak: „Kiszakadt az angyalok dunyhája”.

Belülről, a fűtött szobából határozottan ilyen volt. Persze nem mindig lehet csak ilyen kényelemből szemlélődni, néha ki is kell mozdulni. Például a kutyával, meg vásárolni, meg csak úgy, kicsit kimenni a levegőre (pl. havat lapátolni). Kutyám olyan kis ”földszintes” fajta, ráadásul ekkor még csak épp 9 hónapos volt. Mikor első alkalommal, egy reggeli sétánál először látta meg a ház körüli „fehérséget”, lecövekelt. Szinte hallottam a gondolatát: ”Ez meg mi a fene? Ez eddig nem ilyen volt!”. Aztán a kutyák ösztönös hó szeretetével nekiiramodott és egy hatalmas hasast ugrott a fehér „paplanba”. Ekkor jött a következő meglepetés, mert bizony hideg volt ez az „izé”. Gyanakodva szimatolta, nyalogatta. De gyorsan tudomásul vette, hogy ez ilyen. Néha alig láttam, találtam meg a nagy hóban, ugrált, szökdécselt benne boldogan. Kapkodta a hópelyheket, és nagyokat hógolyóztunk. Csak azt nem értette, ezt a „labdát” miért nem lehet harapni, rágni és a foga közé kapva elrohanni vele, mint normális esetben teheti a labdáival. Bambán nézte a világot, mikor ez a „labda” eltűnt, ahogy elkapta. Ráadásul a fehér bundája is tökéletesen beleillett a hótól fehér környezetbe. Mint egy őrült hókotró, úgy túrta-fúrta, harapta a havat. Élvezte az új élményt, hiszen ez volt élete első tele is. Rövid időn belül úgy nézett ki, mint egy „síbalesetes”. Csak neki a „gipsz” fagyott hóból volt a lábain, pofácskáján. Aztán a hideg megtette hatását. Ahogy a lábán a megolvadt hó ismét megfagyott, egyre nehezebben viselte. Ráadásul fázott is a lába cudarul, lehetett látni, mert kapkodta fel a tappancsait felváltva. És bekövetkezett minden kutya és gazdi rémálma, a hidegtől begörcsölő láb. Szegény kis mafla kutyám. Nagyon nem értette mi történt. Ráadásul mikor a 4 lábából három is begörcsölt, akkor elege lett (ideiglenesen) neki is. Fenekére zöttyent és panaszosan nézett rám, alig kicsiket nyüsszentve. Menekülés a meleg helyre és „gyere gazdi, csinálj már ezzel az izével a lábamon valamit”. Séta után valóban külön program volt kibontani, kiolvasztani a hóból, ráfagyott jégből. De ez már abszolút nem zavarta. Mikor végeztünk ezzel a kötelező programmal, azonnal indult vissza, kifelé abba az izgalmas fehérségbe. Mikor én néha alig tudtam a majd’ 30 centis friss hóban utánamenni, boldogan ugrándozott, vissza-visszanézett rám szinte vigyorogva: „Na, mi lesz már, mit szórakozol, szerencsétlenkedsz már annyit, gyerünk!”. Hasonlóan érdekelte a hólapátolás is, kapkodta a havat, amit dobáltam félre. A kutyám tagadhatatlanul élvezte a havat.

Bizonyára voltak emellett sokan olyanok is (velem együtt), akik talán kicsit „ízesebb” magyar szólásokat használtak a hóeséssel és annak összes következményével kapcsolatban, és nem elsősorban a Holle anyós idilli kép, és hangulat telítette el a szívüket. Ezek közül talán még a legenyhébbek közé tartozhatott a (stílusos) „tele van a hócipőm” már a sok hóval és hólapátolással. Mert bizony gyakran kellett hányni a havat. Aztán az ember a hólapát boldogtalanabb végén még próbált „viccelődni” is.
Ím, hát így, többekkel együtt „hóhányóvá” váltam. (legalább beismerem, és ez mindenhol "enyhítő körülmény" :) )

Aztán elgondolkoztam azon is, hogy igazából nem is nagyon ismerem e kifejezés eredetét. A jelentésével ugyanakkor mindenki tisztában van: szélhámos, széltoló, csaló. Mikor utánanéztem, kiderült, hogy a kifejezésnek természetesen semmi köze nincs a havat lapátoló, havat (el)hányó személyhez.
Az általunk használt hóhányó kifejezés a cigány hohano („hazug”) szóból származik és a köznépi, illetve alvilági-, jassznyelvből került át a köznyelvbe. De az is kiderült, hogy emellett még számtalan, valamelyik cigány nyelvjárásból átvett jövevényszót használunk.
{Ugyan ki ne ismerné azt a felkiáltást, hogy: „Ácsi!”, az „Állj, hagyd abba!” kifejezésére.Ez eredetileg az „ach”, vagy „ash” (ejtsd: ács) cigány szóból származik, jelentése pedig: maradj.
A teljesség igénye nélkül néhány további példa. Budi (buda, budara) – WC, csaj (shej, chaj) – lány, csóró (chorro) – szegény, duma (duma) – beszéd, fajin (fajini) – jó, gógyi (godyi) – ész, uzsgyi (ushtyi) – gyerünk.}

Ahogy olvasom, ismét jön a "hóhányók" ideje. (Hólapáton a "TMK"-t már elvégeztem.) Tartok tőle én sem úszom meg, de legalább a kutyám élvezni fogja újra. Most már rutinosan fogadja a telet, havat majd biztosan, hiszen van róla bőven tapasztalata, ahogy nekem is a hóhányásban. 

 Ez lett törölve a moderátor által, "nem blogtéma" indokkal.

---------------------------

A szűkszavú közlemény az alábbi volt:

„A Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés bűntettének elkövetése miatt indított eljárást - egyelőre - ismeretlen tettes ellen.
2009. november 25-én állampolgári bejelentés érkezett, mely szerint egy megyei településen, házának melléképületében holtan találtak egy 83 éves idős hölgyet. A boncolás megállapította, hogy az elhunyt halálát kihűlés okozta, azonban előtte tettleg bántalmazták.
A megyei nyomozók nagy erőkkel megkezdték az elkövető felkutatását.”

Egy éve történt. A nyomozás a mai napig nem vezetett eredményre.
A néni halálának évfordulójára emlékezve, ma estére, néma fáklyás felvonulást szerveztünk. És hívtunk minden megemlékezni akarót. Hogy ezzel is kiállhassunk az élet, a közbiztonság és a közösség élni akarása mellett.
Csendes, hangtalan sétára a néni házához. Némán és csendesen, ahogy a néni is elment ebből a világból.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fáztam és borzongtam. Hiába volt sok-sok fáklya és a meleg ruha. Egyfolytában arra gondoltam, hogy a néni mit élhetett át életének utolsó óráiban. Amikor tehetetlenül, mozgásra képtelenül és reménytelenül fekszik. Fájnak a sebei, vérzik. Egyre hidegebb van, egyre jobban fázik ő is. És érzi, hogy egyre inkább gyengül, álmosodik. Mikor valószínűleg ő is sejti, sőt lassan már egyre biztosabban tudja is, ahogy telik az idő, hogy közeleg a „vég”. Hogy értelmetlenül, egyedül és kegyetlen körülmények között kell majd meghalnia. Hiszen hiába van csak néhány méterre tőle a fűtött szobája, vagy a szomszédok háza, ahonnan segítséget kaphatna, már nincs ereje. Se menni, se segítségért kiáltani. És nincs már valóban segítség. A remény is egyre fogy.
Mert leghamarabb csak reggel kiált be majd, szokás szerint, a szomszéd, hogy: „Annus néni, a boltból a kenyeret, tejet kéri?”.
És hol van még a reggel? Előtte egy gyötrelmes este és éjszaka áll még.
És reggel, mikor a szomszéd nem látja Annus nénit a háza előtt a „portájának szokásos rendbetétele”, söprés, szellőztetés, rámolás közben, akkor fog csak gyanút. Akkor kezdi el keresni, mi lehet a nénivel. Hiszen előző délután még látták, hallották őt. Ekkor fedezi fel, mikor a kertbe lép, meg keresi és szólítgatja, hogy a háza mögötti melléképületben fekszik. Amikor már minden késő.
Annus nénitől semmi pénzt, értéket nem vittek el, nem voltak ékszerei, vagyontárgyai. Mégis a legértékesebbet vették el tőle. Az Életét.

Sötét volt ma is már korán. Csak az a pár tucat fáklya világított. Meg a mécsesek a néni háza előtt.
És hideg volt, pedig még nem is volt éjjel, csak kora este. Fáztam. Pedig csak alig egy óránál többet töltöttem a szabadban, melegen felöltözve, ráadásul nem magányosan, egyedül, hanem emberek között, nem sérülten, mozgásképtelenül, hanem egészségesen.
Nem reménytelenül feküdtem az egyre hűlő kövön, az egyre jobban közeledni érkező sötétséget várva, kétségbeesve.
Mégis nagyon borzongtam.

Nyugodjon békében Annus néni, mi nem tudunk ebben megnyugodni és belenyugodni pláne nem.

MÁRAI SÁNDOR: A gyertyák csonkig égnek (részlet)

Csak azért, mert szép és csodálatosan mély gondolatokat tartalmaz.
És mert lassan az ember kezd egyre többet meg is érteni belőle...

 „Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik, tudod, lassan minden olyan valóságos lesz, mindennek megismered értelmét, minden olyan félelmesen és unalmasan ismétlődik. Ez is öregség. Mikor már tudod,hogy a pohár semmi más, csak pohár. S egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is...
Aztán megöregszik a tested; nem egyszerre, nem, először szemed öregszik vagy lábaid vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben. Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked: mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek vagy a hiúság; s ilyenkor öregszel igazán, végzetesen és véglegesen. Egy napon felébredsz, s szemed dörzsölöd: már nem tudod, miért ébredtél? Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét. Nem történhet többé semmi meglepő: még a váratlan, a szokatlan, a borzalmas sem lep meg, mert minden esélyt ismersz, mindenre számítottál, semmit nem vársz többé, sem rosszat, sem jót... s ez az öregség. Valami él szívedben, egy emlék, valamilyen homályos életcél, szeretnél viszontlátni valakit, szeretnél megmondani vagy megtudni valamit, s tudod jól, hogy a pillanat majd eljön egy napon, s akkor egyszerre nem is lesz olyan végzetesen fontos megtudni az igazat, és válaszolni reá, mint ezt a várakozás évtizedeiben hitted. Az ember lassan megérti a világot, s aztán meghal. Megérti a tüneményeket és az emberi cselekedetek okát. Az öntudatlanság jelbeszédét... mert az emberek jelbeszéddel közlik gondolataikat, feltűnt neked? Mintha idegen nyelven, kínai módon beszélnének a lényeges dolgokról, s ezt a nyelvet aztán le kell fordítani a valóság értelmére. Nem tudnak önmagukról semmit. Mindig csak vágyaikról beszélnek, s kétségbeesve és tudatlanul leplezik magukat. Az élet majdnem érdekes, mikor megtanultad az emberek hazugságait, s élvezni és figyelni kezded, amint mindig mást mondanak, mint amit gondolnak, és igazán akarnak... Igen, egy napon eljön az igazság megismerése: s ez annyi, mint az öregség és a halál. De akkor ez sem fáj már.”

Ülj közelebb.... befejezem.

Ezután még számtalan dologgal lehetne, és talán kellene is foglalkozni.

Biztos izgalmas dolog lenne beszélgetni a „megérzésekről”, ahogy szinte érezzük a másik embert. Ahogy a nevét meglátva és pár hozzászólását olvasva azt mondja az ember: ”Igen, Ő valaki. Vele meg kéne ismerkedni, beszélgetni kéne…”.
Vagy pont az ellenkezője, akiről már az első pillanatban érzed, hogy, „Ajaj, ő valami ’fura’, vele még „bajom” lesz.”

Mert igenis vallom és hiszem, hogy a neten is átsugárzódik az emberi érzés és szellem, idővel természetesen a jellem is.
Kell hozzá biztos hatodik érzék is, de gyakorlat biztosan. Az itt eltöltött évek gyakorlata.
Pont ez a nagyszerű a netben, az internetes csevegésben például. Hogy lehetőségünk van olyan emberekkel találkozni, akikkel személyesen esetleg sose találkoznánk. De itt alkalom adódik ilyenre is. Néha csak kapkodó, futó beszélgetésekre, néha hosszabban is. És ezek a beszélgetések, ismeretségek bizony sokszor érnek annyit, mint egy „igazi” barátság.

Szintén lehetne külön, csak a fórumozással foglalkozni. A blog műfajával (ez sem az), vagy a közösségi oldalakkal, az egyéb on-line csevegők és kommunikációs programokkal és használóikkal. A mobiltelefonról netező, csetelő, skype-oló, facebookozó mazochistákkal, akiket szolidaritásból én is néha követek. Számtalan és szinte kimeríthetetlen témát kínál a net és a netes társadalom.

Érdemes lenne az IRL (In Real Life – a valós életbeli) találkozókról is beszélni. Nagyon nagyszerű, a valós életben is ápolt kapcsolatok, barátságok szövődhetnek. De arról is, mikor esetleg főnök-beosztott, vagy feleség-férj találkozik szembe az ilyen cset-talin. Aranyos helyzetek.  :)

Aztán lehetne beszélni még a szenvedélybetegségekről, a függőkről. Az „addiktív” netesekről. Akik annyira megszokták és hozzászoktak a nethez, csethez, fórumhoz, stb., hogy a nélkül nem telik el napjuk. Ez részben jó, de sajnos veszélyei is vannak.

Jó néhány vicc is van az internetfüggőséggel kapcsolatban:

- Mikor kimész hajnali 3-kor a WC-re, előbb megnézed, hogy érkezett-e új e-mailed. Útban visszafelé ismét megnézed.
- Email-t írsz a szobájában lévő gyerekednek, hogy „jöjjön vacsorázni”.
- A hagyományos postai leveleken is kezdesz smiley-t használni.  :-)
- Rájössz, hogy a szövegszerkesztőben minden mondatvégi pont után automatikusan odaírod a „hu"-t.hu.
- Nem tudod, hogy a három legjobb barátodnak mi a neme és valódi neve. Hiszen mindig semleges neveken jelentkeznek be az cset-re.
- „Anyám azt mondta netfüggő vagyok, de én kitiltottam emiatt a chat-ről.”
- Repülőgépen a fele utadat a laptopoddal az öledben töltöd, míg a gyereked a csomagtartóban van.
- Minden barátodnak "@" van a nevében.
- A macskádnak saját honlapja van.
És még lehetne folytatni.

„A dzsungelben minden ehető, TE IS…” (Pápua mondás)
Az Internet egy dzsungelhez hasonlít…

Ne higgy el mindent, amit az interneten (cseten, fórumon, weboldalakon, és általában bárhol) olvasol. Hiszen ide bárki, bármit írhat, és állíthatja akár még azt is, hogy a Föld lapos.
A józanész itt az egyik legfontosabb kellék.
(Ne add meg pl. a nevedet, lakcímedet és a telefonszámodat az Interneten soha senkinek, csak annak, akiben feltétlenül megbízol, és akinek személyesen is megadnád!
Gondolkozz, mielőtt Interneten szerzett ismerősökkel személyesen is találkozol! Mit is tudsz róla valójában...)
Igazából fura, de igaz mondás.
Nem a világ lett rosszabb, csak a hírszolgáltatás és a kommunikációs technológia lett jobb.

A fentieket természetesen nem elrettentésnek és ijesztgetésnek szántam. Csak sok mindent tapasztaltam és tudok ezekről. Sok olyan emberrel beszéltem, aki tudta ezeket, csak épp adott pillanatban „elfelejtette”. És élelemmé vált az „internetes dzsungelben”.
Lehet sebet kapni, és adni. És ahogy már mondtam, ezek a „virtuális” világban szerzett sebek, ugyanúgy fájhatnak, sőt néha még jobban.

Az internet tulajdonképpen csodálatos dolog. Tele érdekességgel és szépséggel. Az emberi kapcsolatokban is. Csak bánni kell tudni vele.
Hiszen ez is olyan, mint a kés. Egy eszköz. És egy eszköz „önmagában” nem veszélyes, csak a mi kezünkben, az emberektől válik/válhat azzá.
A kést is lehet kenyérszelésre használni, de lehet vele emberéletet is kioltani.

Igazából meglepett engem is, hogy mennyien olvasták a blogot. Kevesebben szóltak hozzá, de ez is emberi tulajdonság. Viszont úgy tűnik, sokatokban kíváncsiságot sikerült gerjesztenem. És ez bőven elég. Innen már a Ti dolgotok.

Köszönöm szépen Nektek, akik ideülve beszélgettetek velem. Nagyon jó érzés volt azokat a visszajelzéseket és véleményeket olvasni és „beszélgetni” Veletek.
Köszönöm Nektek is, akik „csak” ideültetek és hallgattátok a mi beszélgetésünket.
Azoknak is köszönet, akik csak épp bele-beleolvastak.

Talán engem is sikerült ezen keresztül kicsit meg-, vagy félreismernetek. Nem sokat árultam el magamról konkrét adatot, de szerintem nem is ez a fontos.
A Zéta „üzenet” sem volt véletlen.
(Remélem, annak ellenére, hogy „Láthatatlan embernek” definiáltam magam, többeteknek sikerült az arcomat meglátnia, illetve az arcom mögé néznie.)
És jó volt sokatokon érezni, hogy valóban tudtatok idővel „közelebb ülni”. Köszönöm.

Egyelőre befejezem a blogolást a témában. Talán ez is már túl hosszúra és nagyon „okoskodóra” sikerült. De természetesen, ha bárkinek kérdése van, örömmel próbálom elmondani a véleményemet, ha úgy gondolja, hogy ezzel segíteni tudok.

Ha lehet emlékezzetek mindig arra, amit a barátságról korábban írtam, a csetes mottóról.

„Vannak emberek, akik továbbállnak, kilépnek életünkből.
Ám némelyikük barátunk lesz, és velünk marad egy ideig…
Maradandó, kedves nyomot hagyva szívünkben.
Már mi sem leszünk többé azok, akik voltunk, mert szert tettünk egy jó Barátra.
A tegnap történelem. A mai nap ajándék. Ezért hívjuk úgy, hogy Jelen."


És stílusosan:

10x GL & CUL8R in the net or IRL, Bye M8s

(Thanks, good luck and see you later in the net or in real life, bye mates –
Köszi, sok szerencsét és találkozunk még később a neten, vagy személyesen; viszlát Társak)

Béke veletek.

Folytatás....

Ülj közelebb.... folytatom...

Arról már esett szó korábban, hogy mivel a beszélgető felek a cseten nem látják egymást, nincsen lehetőségük arra, hogy a non-verbális kommunikációs eszközöket is felhasználják. Ám megfigyelhető az, hogy milyen nagy igyekezet van ezeket a hiányzó elemeket pótolni.
Többféle cset felület és program létezik (irc, Mirc, flash, stb.). Rendkívül sok úgynevezett „vezérlő kód” is van.
Ezeket az adott helyeken, különböző módon lehet használni, érdemes erről is konkrétan tájékozódni.

Ezen érzések, érzelmek kifejezésére különböző módszereket dolgoztak ki. Van például egy olyan lehetőség a cseten, hogy (különböző kódok használatának segítségével) a beírtak színesen jelenjenek meg a képernyőn. A színeket gyakran, mint kifejezőeszközt, használják: pirossal ír valaki, ha elpirul, sárgával, ha irigykedik, és így tovább.

Hangerő kifejezésére használják a csupa nagybetűs írást (KIABÁLÁS), vagy a csupa kisbetűst, esetleg zárójelekkel vagy csillaggal megerősítve (*suttogás*).
A hangnemet, érzelmet, stb. kifejezhetik tudatos helyesírási hibákkal is, például a szavak egybeírásával (neizéjmáá), illetve betűduplázással-sokszorozással (nagggggyon fontos).
A “leghíresebb” csetes kifejezőeszközről az ún. “smiley” vagy “emotikon” használatáról már szintén esett szó. Ezekből a kis ábrákból is rengeteg létezik.

A csetes nyelvezetnek vannak egyéb jellemzői is. Itt általában nagyon gyorsan, pörgősen zajlik az élet, és az, ha valaki gyorsan tud gépelni, mindenképpen előnyére válik. Míg egy “valódi” kommunikációs helyzetben elég közbeszólni, vagy ránézni arra, illetve gesztussal jelezni, akihez szólni akarunk, a cseten igyekezni kell, ha valaki válaszolni akar egy kérdésre, vagy hozzá akar szólni a témához. Ha nem reagál elég gyorsan, fennáll annak a veszélye, hogy a többiek megelőzik, vagy mire a közlése feljut a képernyőre, már egészen más a téma. Ezért, mivel mindenki a lehető leggyorsabban próbál írni, nagyon gyakoriak a “félregépelések”.

Ez a gyors tempó is az, amitől sokaknak az elején elmegy a kedvük az egész cseteléstől: úgy érzik, hogy ez a rengeteg információ, ami folyamatosan árad az emberre, nem teszi lehetővé, hogy igazi, “bensőséges” kapcsolatokat alakítson ki másokkal. Néha egy-egy alkalommal, amikor nagyon sokan beszélnek egymással és ráadásul egyszerre több dologról, csak ül a gép előtt és “azt se tudja, mi van”. De ez valójában csak az elején van így, ha valakit a többiek megismernek, akkor odafigyelnek rá, és emellett sokkal kevésbé esik nehezére a közlések „dekódolása”, ezért már sokkal könnyebben bele is tud szólni a beszélgetésbe.
A gyorsaságra törekvés másik következménye az egyszerűsítő írásmód. Szinte minden lehetséges esetben igyekeznek kihasználni a rövidítési lehetőségeket, így születtek meg az ilyen alakok: soxor (‘sokszor’), még1x (‘mégegyszer’) plz (az angol please magyarosított és rövidített változata), stb.

Külön rituáléja van magának a köszönésnek is. Az ismerős közösség tagjai számára a köszönés rendkívül fontos, ezért gyakran hosszúra nyúlik. Általában több szakaszban zajlik: az első, amikor az újonnan érkező általánosan “beköszön” mindenkinek. Ezután a többiek (zömmel persze, akik ismerik őt) visszaköszönnek (pl. ”Szia xy )))). Ebben az esetben ez nem csupán köszönést fejez ki, hanem így jelzik azt, hogy észrevették az újonnan érkezőt, hogy pláne örülnek neki, mert ismerős, barát (emotikonokkal bőven támogatva), és a többiek felé pedig azt is mutatva, hogy ismerik egymást. Ezután az érkező reagál megint erre a személyes üdvözlésre is, kifejezve ezáltal, hogy “észrevette, hogy észrevették” (pl: “szia xx, zz, qq ))). A köszönés valószínűleg azért ennyire hangsúlyos, mert míg egy személyes találkozón folyamatosan látjuk azt, aki érkezik, itt csak az ilyen „megszólalással” tudják jelezni, és természetesen az ember igényli is a visszajelzést, hogy észrevették jelenlétét.

A következő megfigyelhető jellemző az angol nyelv hatása. Sok olyan szó kapcsolódik a cseteléshez, aminek nincs igazi magyar megfelelője, ezek pótlására vagy az angol kifejezést veszik át, vagy ezeknek a magyarosított változatát, esetleg tükörfordítással alkotnak meg új szavakat is. (ByeM8 - bye mate - viszlát, haver, CUL8R – see you later – később találkozunk, GR8 – great – nagyszerű, LOL - laughing out loud – hangosan nevetni, rulez – rulez, lagolás – jelentős késéssel frissül a képernyő. Ami nem keverendő össze a logolással, a beszélgetések „lementésével.)

Chateléskor minden egyes leírt szó olyan, mintha az életben, beszéd formájában hangozna el egy nagyobb társaságban, így erre fokozottan ügyelni kell.
Természetesen a csetoldal (általános és a konkrét csetre esetleg külön érvényes) szabályait, az adott csetoldalra belépve azonnal elfogadottnak tekintjük, lényegében ezt formálisan azzal is elismerjük, hogy belépünk rá. (Persze ha nem is ismernénk, az akkor sem mentesít a "büntetés" alól.)
Ezért is célszerű, sőt ajánlott, hogy a belépésnél, a „bejárati ajtó” közelébe legyen is ez a szabályzat, a „házirend” kifüggesztve.
Még akkor is, ha nagyon sokak számára ez jól ismert, mert így kerülhető el a félreértés és a későbbiekben a felesleges magyarázkódás is.

Akkor most csak minden különösebb kommentár nélkül jöjjenek az általánosságban elfogadott és követendő szabályok.

Amit általában tiltott, illetve nem ajánlanak a cseteken:

- Nagybetűs írásmód („kiabálás”), a CAPS - LOCK tartós használata;
- Egymás után több soron keresztül ugyanannak az üzenetnek a beírása, más néven floodolás;
- Hosszabb, több soros szövegek (sorozatos) bemásolása (nem tartoznak ide a mindenki számára hasznos információk, illetve rajzolások, amik a szoba többi tagjait nem zavarják);
- Privát beszélgetések bemásolása a közös térbe;
- Bármilyen tartalom hirdetése privát, illetve közös beszélgetésben;
- Telefonszám, IP cím, e-mail cím, illegális FTP szerver, konkurens chat szolgáltatás címének beírása;
- Webcímek általában megengedettek, de csak ha a felhasználók ezt nem sűrűn másolják a közösbe, és nem érkezik ezzel kapcsolatban panasz.
- Tilos a káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása;
- Tilos más személyek, csoportok alázása;
- Privát szöveget bármilyen weboldalra kitenni szigorúan tilos, büntető eljárást is vonhat maga után.
- Tilos másról valótlant állítani, rágalmazni, a becsületét, jó hírnevét rontani;
- Minden egyéb olyan szöveg tiltott, ami jogszabályt sért, vagy arra utal, illetve a csetet használók többségének ízlését durván sérti.
- A szobákban linkeket elhelyezni alapvetően csak olyan esetben szabad, ha az nem tartalmaz semmiféle konkurenciára utaló tartalmat (pl. egyéb chatoldalak, társkereső oldalak, stb.) Youtube és egyéb videó megosztó portálok, képgyűjtemények linkjeit – amennyiben nem sért személyeket, csoportokat – általában lehet linkelni, de 1 órában maximum pár alkalommal, ami nem zavarja a felhasználókat.
- Törvénysértés esetén az operátorok azonnal eljárhatnak, és törölhetik a szobát, vagy tilthatják ki a felhasználót.
- Amennyiben egy felhasználó a szobák operátorait, vagy az üzemeltetőt szidalmazza fórumokon vagy chaten, az ellen azonnal figyelmeztetés nélkül felléphetnek az operátorok.
- A renitens, többszörösen szabályszegő felhasználókkal szemben az operátorok figyelmeztetés nélkül is eljárhatnak.
- A chaten általában tilos az idegen, a közösség számára nem érthető, idegen nyelv használata közösben, mivel az szabálytalanságra, és visszaélésekre adhat lehetőséget.

Néhány jó tanács:
- Használjunk vegyesen kis- és nagybetűt, mintha egy levelet vagy egy e-mail-t írnánk.
- Lehetőleg mindig köszönjünk, amikor belépünk egy szobába, vagy kilépünk onnan.
- Legyünk óvatosak, ha egyszerre több szoba, ill. privát ablakunk fut! Komoly esély van rá, hogy előbb-utóbb összekeverednek, ami komikus, vagy kínos helyzetet teremthet.
- Adjuk önmagunkat. Viselkedjünk úgy, mint a valós életben, mivel partnerünk a mondandónk alapján fog megítélni.

Folytatás...

Ülj közelebb.... folytatom...

Kicsit visszatérek ismét az előző részhez. Az elgépelés, helyesírási dolgok témaköréhez. Ezzel kapcsolatban van egy jópofa, érdekes kísérlet is.
Nézzük:

„Egy anlgaii etegyem ktuasátai szenirt nem szímát melyin serenrodbn vnanak a bteűk egy szbóan, az etegyeln ftonos dloog, hogy az eslő és az ultosó bteűk a hölyeükn lneegyek. A tböbi bteü lheet tljees összevabisszásagn, mgiés porbléma nlkéül oalvsahtó a szveög. Eennk oka, hogy nem ovalusnk el mniedn bteűt mgaát, hneam a szót eszgébéen.”

Ugye, hogy érthető? Tehát lényegében ez azt is mutatja, hogy felesleges javítgatni, vagy nagyon görcsösen figyelve, helyesen leírni a szavakat. Kihámozható. Persze azért ennek ellenére nem árt törekedni a helyes írásmódra.

És még valami, mielőtt továbbmennék.
Talán emlékeztek rá, hogy korábban írtam egy Barátomról, akivel sokáig tartottam a kapcsolatot és „beszélgettünk” a neten

Azóta is törtem a fejem ezen, és nem hagyott nyugodni a dolog. Meg igazából csak elő kellett vennem a saját magam által leírtakat. Mindenkinek megvan a nyoma és meg is marad a nyoma az interneten. Tehát ezeket a nyomokat lehet keresni, kutatni és kis szerencsével meg is találjuk amit, vagy akit keresünk.
Így módszeresen nekiálltam keresni Magdit, illetve a nyomait. Mintha csak fényes bizonyítéka lenne mindannak, amit erről akkor írtam, sikerrel is jártam.
Szóval sikerült Magdit ismét megtalálni és felvenni vele a kapcsolatot. Él, jól van és ő is örömmel vette, hogy megint kapcsolatba léptünk.
A Sors fintora persze, hogy épp pár héttel ezelőtt jártak ismét Magyarországon.
De sajnos ekkor még nem tudtuk egymás „új” elérhetőségét, így nem tudtuk kihasználni ezt az alkalmat az újbóli személyes találkozásra. De elmondta ő is, hogy bizony, mikor itthon járt eszébe jutottam én is, hogy vajon mi lehet velem, hol járhatok. Lesz megint mit elmesélni az elmúlt néhány évről egymásnak. És bevallom nektek, nagyon boldog lettem és örülök, hogy ismét megtaláltuk egymást a régi, de sosem feledett Baráttal.
Hát ennyit erről röviden…

És most vissza főleg a csethez és az ezzel kapcsolatos dolgokhoz.

(Biztos nem sok újdonság lesz benne a legtöbbeteknek, de valahonnan csak el kell kezdeni...)

Chat (cset), azaz csevegés néven értjük alapvetően a klasszikus csevegőcsatornák szolgáltatásai segítségével létrejövő beszélgetéseket. Ide sorolják még a különböző „elfajzott" lehetőségeket is, mint amilyen az MSN, a Skype, az ICQ vagy az IRC. Míg az eredeti chat-hez nem kell más csak egy böngésző, addig az utóbbiakhoz erre szolgáló programok is szükségesek általában.
A klasszikus chat-elés úgy kezdődik, hogy keresel egy webcímet, oldalt, ahol chat-elni lehet. Ha felmentél erre a weboldalra, akkor először általában egy nevet kell választanod magadnak, amit chat-es szakszóval nick-nek hívnak. Ez lehet kitalált név vagy bármi, de a chat egyik lényeges eleme éppen az, hogy „arctalanul”, saját énedet eltitkolva is beszélgethetsz.

Ha már van neved, akkor általában válogathatsz a „szobák” között, ahova be szeretnél menni. Általában több szoba van minden cseten, mindegyik saját névvel, mint pl: idősek, fiatalok, zenerajongók, stb. Csak rá kell kattintanod a szoba nevére, és már be is léptél abba a szobába. (Egyes helyeken akár saját szobát is nyithatsz, de ebbe most ne menjünk bele.)

A szoba legnagyobb részét egy nagy „ablak” teszi ki, ahol láthatod, hogy ki, mit mond. Ennek a neve: „közös”. Itt mindig megjelenik annak a nickje, aki éppen beírt valamit, majd mellette a beírt szöveg, vagyis az, amit a többieknek üzent. Alatta pedig szépen sorban a többiek üzenete, vagy válasza. A szoba alján megjelenő kis keretbe te is beírhatod a mondandódat. Amíg írod, addig azt még senki sem látja. Javíthatsz, törölhetsz, ahogy tetszik. Ám ha „elengedted” egy ENTER-rel, akkor a közös ablakban megjelenik a te nicked (pl. Zeeta) és beírt szöveged is.
Valahogy így:
{Zeeta} Sziasztok csetlakók.

A használt kifejezések alapján a csetet úgy képzelhetjük el, mint egy házat. A “csengő” és a “bejárati ajtó” itt egy belépési gomb, amit “megnyomva” kinyílik egy belépő oldal, terület. Itt meg kell adnunk a becenevünket és – ha van – az ehhez tartozó jelszavunkat. Innen az úgynevezett “előszobába”, egy közös nagy helyiségbe jutunk, itt olvasható a csetelők névsora és a működő nyilvános, illetve az esetleges egyéb, néha “zártkörű” szobák listája is. Itt mindenki kiválaszthatja, hogy hol szeretne csatlakozni a beszélgetéshez. A leglátogatottabb szoba általában ez a közös hely, olyan “hall”, vagy előszoba féle. Ez az a része a háznak, ahol a magán-, és a nyilvános szféra összefonódik.
A közösség számára tulajdonképpen az előszoba a csetelés legfontosabb “tere”. Ide mindig mindenki “belép”, azok is, akik közben egyéb szobákban is beszélgetnek, figyelik a társalgás menetét, hozzászólnak. Az előszobához kötődnek azok az elemek, amelyek eleinte a legtöbb ember számára vonzóvá teszik a csetelést. Itt rengeteg különböző ember beszélget egymással, és bárki, bármilyen témát feldobhat, szinte biztosan talál valakit, akivel megbeszélheti élményeit. És ez egy nagyon fontos hely. Itt is úgy viselkedünk, ahogy egy idegen házba megyünk, mint mikor valakihez vendégségbe érkezünk.
Belépünk, köszönünk, nézelődünk, ismerkedünk a hellyel, környezettel és a többi jelenlévővel.
Ha újak vagyunk, próbálunk kicsit visszább húzódni és figyelni a már otthonosan itt tartózkodókat. Óvatosan próbálunk mi is bekapcsolódni a már folyó beszélgetésbe. Próbáljuk feltérképezni a társaságot, az embereket. Keresni a szimpatikus személyeket, társaságokat. Próbáljuk megkeresni, és meg is találni a helyünket. Nemcsak ismerkedni próbálunk, hanem be is mutatkozni természetesen.

A közösség felépítését kettősség jellemzi: kialakult egy formális és egy informális szerkezet is, és mindkettő jelentősen befolyásolja a csatornán zajló életet.
A formális szerkezetben betöltött helyhez olyan kötelességek és jogok köthetők, amit tulajdonképpen maga a cset üzemeltetője szab meg.

Ennek a formális rendszernek a csúcsán az operátorok, moderátorok állnak. Ők a csatorna „cenzorai”: ők ellenőrzik a beszélgetést, és ha valaki csúnyán beszél, vagy valamilyen módon akadályozza a többieket, azt - általában előzetes figyelmeztetés után - “kidobhatják”, illetve ki is tilthatják a csetről. Hozzájuk fordulhatunk akkor is, ha valamilyen kérdésünk, vagy problémánk van. Az operátorokat, vagy “opokat” arról ismerhetjük fel, hogy a nevük előtt egy speciális jelet, többnyire a @ (kukac - nomen est omen  :)) jelet találjuk.

A közösség informális szerkezete sokkal kevésbé könnyen írható körül. A központi személyek azok, akik esetleg a legrégebben csetelnek. A további szerkezetet a köréjük szerveződött régi és új, szimpátiaválasztáson alapuló baráti kapcsolatok határozzák meg.

Ezeket a "szerkezeteket", a társaságot, viszonyokat, stb. tanácsos és érdemes is feltérképezni már a csetes életünk kezdetén .

Na majd innen folytatom...

Folytatás...

Ülj közelebb.... folytatom...

Az előző részben természetesen nem azt sugalltam, hogy „spicliskedjünk” és azt sem, hogy mindig mindenki után kémkedjünk, kérdezzük ki és avatkozzunk bele az életébe. Csak annyit, figyeljünk egymásra, ha lehet, segítsünk. De ne minden áron.

Hiszen akkor könnyen járhatunk úgy, mint a Mókus-őrs (7-10 fő, csak a fiatalabbak kedvéért).
„Az egész őrs kellett ahhoz, hogy a vak nénit átkísérjék az utca túloldalára. Hogy miért kellett ehhez az egyszerű dologhoz az egész őrs?
Mert szegény néni az Istennek sem akart átmenni a túloldalra.”.


Itt megint felmerülhet, hogy milyen és mennyi adatot adjunk/érdemes megadnunk magunkról a mindenki által elérhető felületen. Én azt tanácsolom mindenkinek, hogy annyit, amennyit „biztonságosnak” gondol és amennyit egy vadidegennek is minden fenntartás nélkül elárulna magáról. És ha valaki ezt nehezményezi, vagy nem érti, esetleg emiatt kritizál, akkor kérdezz vissza: „Mire vagy kíváncsi? Mit akarsz tudni rólam?”. Az esetek nagy részében ezeket a válaszokat fogjuk kapni. "Á semmi konkrét, csak úgy érdekelt volna.”, vagy ezt „nem szoktam kérdezősködni, nem vagyok kíváncsi alkat.”. Esetleg kapjuk a lentebb majd kifejtésre kerülő „lényegre törő” egyéb kérdéseket.

Meggyőződésem, hogy már a kérdések és „beköszönés” fajtájából, annak milyenségéből sok információt le lehet szűrni. A szóhasználatból szintén.
Szerintem erre mindenki tudna bőven (pozitív és negatív) példát hozni.

Sajnálatos módon az internetes kommunikáció okoz egy – talán, azaz remélem, nem - jóvátehetetlen kárt is.
A szóhasználat, a rövidítések és a helyesírás terén.
A szóhasználat a napi divatos többnyire itt használatos szlenget tükrözi. A rövidítés a gyorsaság és azonnali reakció által kikényszerített egyszerűsítés. A helyesírás a kapkodás és főleg a rossz példa miatt van.

Könyvet és igazán helyes magyarsággal írott dolgokat kevesebbet, de a neten és hasonló elektronikus firkálmányokat annál többet olvasunk ma többnyire. Ez sajnos mind rányomja a bélyegét az írásunkra, stílusunkra.

Igazából csak akkor van gond talán ezzel, ha hivatalos, céges levelünkben is ejtünk néhány ilyen netes „hibát”. Vagy esetleg „szmájlikkal” tűzdeljük tele a havi pénzforgalmi statisztikai jelentést, amit a főnöknek írunk. Ha nem tudjuk már eldönteni, mikor és kinek, milyen irományt írunk.  :)

Ha valamit el akarunk „titkolni”, akkor arról ne beszéljünk róla, de ne hazudjunk benne. Egyszerűbb megmondani, hogy „bocs ez magánügy”, mintha hazudnánk valamit.
Meg egyszerűbb ennél igazat mondani, akkor nem kell az esetleges hazugságokat sem fejben tartani..  :)


És lehetne sorolni a „résztvevőket” a neten. Ők mindenhol megtalálhatóak szinte, cseten, fórumon, blog hozzászólások között. Kis virtuális névsorolvasást tartok, a teljesség igénye nélkül. (Aki magára ismer, az kikapcsolhatja a gépét.)
Ezen résztvevők között van kedves, aranyos, vidám, borús, komor, undok és undorító. Szóval olyanok, mint amilyen az életben is tudunk lenni.

Mert mint tudjuk, "Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében...". Akkor lássuk a szereposztást. Persze az alábbiak főleg a nagyobb létszámú csetekre érvényes, de biztosan ti is jártatok már olyanon, illetve azért itt is talán rá lehet ismerni pár „karakterre”.

Vannak a „jól értesültek”, akik nemcsak írnak, hanem „olvasnak”, „jegyzetelnek”, „logolnak”, mindenkiről kis kartotékokat vezetnek és elő is veszik ezeket időnként. Akik mindenkiről mindent tudnak, vagy szeretnének tudni. És megfelelő időben a „köz” elé tárják információikat. Vagy legalábbis annak egy kiragadott és félremagyarázható részét. A nagy „konspirátorok”.

Vannak, akik mindenbe beleszólnak, mindenről van véleményük, sőt „véleményebbük”.

Vannak a nem a „jól értesült” kategóriába tartozó, a hozzájuk nagyon hasonló, de jóval tisztességesebb „kíváncsiak”. Akik mindenkiről mindent szeretnének megtudni.

Vannak a „lényegre törők”. A „kiféle/miféle/keféle” kérdéssel indítók. Régebben erre külön angol rövidítés is volt. Azaz nem erre, hanem „csak” arra, hogy „kor/nem/lakhely” (ASL – age/sex/location). De felgyorsult az idő. Változnak az erkölcsök.

Vannak az „örök elégedetlenek”, a „siránkozók”. A „bezzeg régebben még a ló feje is nagyobb volt”.

Vannak a bizalmatlanok, az „üldözési mániások”, akiknek mindig feltörik a jelszavát, a postafiókját. Aztán kiderül, hogy ők maguk adják meg ezeket az adatokat boldog-boldogtalannak.

Vannak az „örök jókedvűek”. A heherészős, viccmesélős emberek. Lázas gyorsasággal és aktivitással másolnak be vicceket különböző oldalakról.

Vannak az örök „nevelők”. Akik mindent kijavítanak. Vesszőt, kettőspontot, betűelütést. Mindent.

Meg akik mindig megmondják a „frankót”. Ha kék színnel írunk, az kiderül rögtön az ő elmondásukból, magyarázatukból, hogy az encián.

Vannak, akik mindig „rendet raknak”, mindenkit „helyre tesznek”. Akik mindenkinek köszönnek és mindenkitől elvárják a külön, személyes köszönést.

Vannak a „berohan-kirohan” típusúak. Hi, bye…(Hájbáj). Kérdeznek, de nem várnak választ.

Vannak, akik mindig problémákkal küzdenek. Nem lényeg, hogy milyen probléma, csak „probléma” legyen.

Vannak a kis naivak, akik semmit nem értenek, mindenről és mindenkiről lemaradnak.

Vannak a sértődősek, minden és mindenki ellenük van, még a virtuális világ is.

Vannak az örök „mesélők”, akiknek mondandójából, csak a kérdések igazak. Vagy még az sem, a „háryjánosok”

És természetesen van az (önjelölt) „alfahím” és a Hölgy nemű megfelelője a „némber one”. Akik nélkül nincs cset. Ők a központ. És az „Ő” holdudvaruk, akik nem is léteznének nélkülük.

Vannak természetesen az (ellenoldali) örök vesztesek és az örök reménykedők, a trónkövetelők.

És vannak, akik „csak” jól (vagy jól szeretnék érezni) érzik magukat. Akik tényleg „figyelnek” egymásra. Ha kell, ott vannak a másik „mellett”, ha kell, visszavonulnak a háttérbe. Akik nemcsak a saját örömük és élvezetük miatt vannak jelen, hanem másoknak is ezt szeretnék adni. Azért felfedezhető bennük is a fentiekből biztosan jó pár dolog, de nem állandóan, és próbálják is ezeket elkerülni. Néha persze belőlük is előtörhet ilyesmi. Hiszen nekik is lehet rosszabb napjuk, és mert mindannyian emberek vagyunk.
Csak talán mi jobban vigyázunk és figyelünk a „másikra”.

És sokan tudjuk, hogy bár ez nem a „való világ”, de a „sebek” itt is ugyanúgy tudnak fájni, sőt néha még jobban.

És szerencsére ezek az emberek, az ilyen csevegők, azaz mi vagyunk többségben.

Na ha valakit kifelejtettem volna, bocs. Jelentkezzen! Most szóljon, vagy hallgasson örökre…

A következő rész(ek)ben próbálok majd a cset szabályokkal kicsit konkrétabban is foglalkozni, és annak tükrében folytatni majd a már elkezdett témát.

Hát ez most ilyenre sikerült…  :)

Folytatás...

Ülj közelebb.... folytatom...

És itt lehet visszautalni ismét az előzőekre. Szinte mindenre, a bátorságra, a humorra, a névválasztásra, hogy „nyomokat hagyunk”.
Hogy legyünk bátrak segíteni, meg (meg)hallgatni is, ha kell.
Meg legyünk bátrak nem „győzni”, és nem legyőzni, meg még akár meggyőzni sem semmiképpen senkit.

Legyünk humorosak, de senkit ne tegyünk nevetségessé! A humor fontos, mert nagyon sokszor könnyebbé teszi az élet bizonyos dolgainak elviselését. De nem biztos, hogy mindenből humort, viccet kell csinálni.

A következő megállapítások inkább, sőt elsősorban a kétoldali kommunikációs netes tevékenységekre érvényesek, cset, e-mail, de azért a blogolás is ide tartozik, hiszen nem minden blog nyilvános.

Sokan vannak a fórumon, cseten, akiknek az emberek „kinyílnak”, „megnyílnak”, illetve bizonyos kommunikációs formában nyíltabban kommunikálnak, például a blogokban Ez valami sajátságos dolog. Mert ha tényleg megbízunk valakiben, akit még akár személyesen nem is ismerünk, annak talán könnyebben, szívesebben mondunk el dolgokat, vagy öntjük ki szívünket, illetve kérünk esetleg tanácsot.
Persze ez sok esetben nehéz lehet annak is, akinek „megnyílnak”, akit a bizalmába fogad valaki. Ilyenkor kicsit át is vesszük a terheit, segítünk neki vinni a keresztjét. És ez felelősség is, meg sokszor az ember önkéntelenül is azonosul az örömmel, bánattal. Ez is egyfajta visszatükrözés.
Az ilyen helyzetekben szinte az ember úgy kell, hogy viselkedjen, mint egy orvos, ügyvéd, és köti is a titoktartás magától értetődően. Legalábbis a tisztességes, becsületes embereket köti.

A legnagyobb fokú hibának, sőt bűnnek tartom, ha valaki visszaél mások jóhiszeműségével, bizalmával. Ha az ilyen „négyszemközti” beszélgetéseket a másik tudta, vagy beleegyezése nélkül eláruljuk, vagy híreszteljük az ilyen módon tudomásunkra jutott információkat. Olyasmi ez, mint a levéltitok. Arról sem beszélünk másoknak. Kívülállónak egyértelműen nem. Nyilván vannak, lehetnek olyan dolgok, amikről nem lehet hallgatni. Ha például olyan dolgot tudunk meg, ami bűncselekmény, vagy a mesélő, illetve más, harmadik fél életét, biztonságát veszélyezteti. Ezek nagyon nehéz helyzetek. Ilyenkor nehéz dönteni. Mikor én kerültem hasonló helyzetbe, mikor döntenem kellett, melyik „erkölcsi” parancsnak engedelmeskedjek, melyik a magasabb rendű, akkor nehéz pillanatokat éltem át szintén.

Mikor például kiderül valakiről, hogy súlyosan gyógyszerfüggő, vagy valami bűncselekmény elkövetésére készül, esetleg öngyilkossági szándéka van.
Vagy egyszerűen csak olyat készül tenni valakinek, amit nem lenne szabad, vagy nem lenne etikus tennie.
Mit tegyünk? Mit tehetünk?
Egyáltalában higgyünk-e neki? Hihetünk-e ilyennek?
Mit tennénk, ha a valós életben történne ilyen?

Egyáltalában szabad-e beleavatkozni itt és így, ennyire mások életébe a neten?
Vagy maradhatunk-e, maradjunk-e tétlenek és bár tudunk valami nagy „titkot”, amire lépnünk kéne, mi a helyes? Ezzel magunkra vegyük-e a felelősséget? Így részesei, sőt akár még hallgatólagos „támogatói” is leszünk az ilyeneknek.

„Legyek Tomoceuszkakatiti, akinek nincs lelkiismerete, és így nem is bántja semmi, vagy Gyugyu, akinek egész élete csupa szenvedés.”
Sánta Ferenc Ötödik pecsét című műve kiváló példa erre az erkölcsi dilemmára.

Ebben a helyzetben megint sok mindent lehet tenni. Szerintem egyet nem. Nem lehet nem dönteni. És a döntésünk következményeit vállalnunk is kell. Lehet, soha semmikor, senki nem kéri majd számon tőlünk ezt. Csak majd önmagunknak kell szembenéznünk mindig ennek a döntésnek a következményeivel. Dönthetünk látszólag rosszul is, ahogy történt ez az „Ötödik pecsétben” is. Azaz azt csak a kívülálló látja majd esetlegesen rossz döntésnek.

Most mondhatjátok, „hú, micsoda pátoszos, magasztos gondolatok!”. Micsoda hiábavalóságok ezek itt. Csak higgyétek el, ilyen helyzetekbe szinte bármikor kerülhet itt is az ember. Ahogy kerülhetünk a valós életben is. És itt is a valós élet szereplői vannak. De itt a döntések még nehezebbek, mint a valós életben, több okból is. Amint már írtam, hihetünk-e egyáltalán annak, amit hallottunk, megtudtunk. Ha igen, akkor mit tudunk tenni, mi a legjobb? Mert esetleg nem tudjuk a pontos nevet, elérhetőséget, helyet, stb. És ha valaki tényleg komoly segítségre szorul, akkor ezek fontos dolgok és értékes az idő is. Kegyetlen pillanatok, percek okozói lehetnek az ilyen helyzetek, átéltem már ilyet, és ehhez hasonlót. Nem nagyon kívánom senkinek.

Nem lehet erre konkrét és minden esetben érvényes választ, mintát adni. Mindig akkor, ott és annak az embernek kell döntenie, aki éppen ilyen helyzetbe kerül. És itt már nagyon fontos azt hiszem a tisztesség, becsület és emberség.

Még egy érdekes kérdés. Mennyire vagyunk urai saját sorsunknak, a körülöttünk történő dolgokat mennyire tudjuk befolyásolni, irányítani? Mennyi ebből a Sors, ami mindenki számára (előre) meg lett írva és mennyi ebben a véletlen? Csupa izgalmas kérdés lehet. Erre természetesen világnézetünk, hitünk, tapasztalatunk szerint különböző válaszokat adhatunk. De elgondolkozni azért érdemes ezen is szerintem.
Sorsszerű és szükséges dolog, hogy ilyet megtudunk, tehát lépnünk kell. Vagy véletlen-e, hogy ép mi tudtuk meg, és nekünk mondta el ezt például és ezért kell cselekednünk?

És egy dolog van még, amiről beszélni kell.
A legtöbb ember jóhiszeműen és őszintén, nyitott szívvel és lélekkel jön ide.

Ám van sok - különböző módon és okból – „sérült” és adott esetben támogatásra szoruló ember is köztünk. Bizony sajnos ez is tény. Valami miatt lelki sérülése, gátlása, egyéb „baja” van. Ők is elég sokan előfordulnak ebben a virtuális világban, ahogy a valós világban is van több ilyen ember.

Vannak olyanok is, akik egyéb gátlásaik miatt találják alkalmasabbnak ezt a terepet, hogy megnyilatkozzanak. Ám sokan ezzel sajnos visszaélnek, vagy ki is használják ezeket a személyeket.

A másik oldala az éremnek, amikor pont itt és a nem tisztességes, becsületes emberek miatt szerez valaki itt „sérülést”.

Sokan „kompenzálnak” is itt. Megpróbálnak vigaszt találni azokra a bajaikra, amikre máshol nem tudtak, vagy nem mertek segítséget kérni. Vannak olyanok is, akik „külön világot teremtenek” maguknak itt.
Egy speciális álom-, vagy mesevilágot. Ahol a „sánta” fut, ahol a „dadogós” folyékonyan beszél.
Kemény és durva dolgokat mondok talán ezzel, de nagyon sok benne az igazság és ezek sajnos tények.

Nem ez általánosan a jellemző, de nagyon sok ilyen eset fordul elő. (Ebben hihettek szintén Zétának.)

És pont emiatt KELL nagyon óvatosan és körültekintően bánnunk egymással itt. Hiszen ezekről esetleg szinte semmit nem tudunk. És könnyen lehet látszólag apró semmiségből halálos sértődés, vagy jóvátehetetlen további, esetleg még nagyobb sérülés.

Arról is szólni kéne, hogy rendkívül sok a tapasztalatlan, „naiv” ember, akik fel sem tételeznek másokról aljas, vagy tisztességtelen viselkedést. Itt nagyrészt a gyerekek, a fiatalok vannak inkább nagyobb veszélyben, illetve még egy csoport. Az egyedülállók, akik itt próbálnak valamit, vagy valakit találni.
De ez már kicsit más „szakterület”.

Amint azt már korábban is mondtam, „Tudd, hogy hol vagy, a nick (felhasználói név) mögött _BÁRKI_ lehet!„.
Emellett „Légy figyelemmel mások magánügyeire, érzéseire, neked is lehet rossz napod...„.
Talán ezt is fontos megismételni: „Hidd el, többen olvasnak, mint írnak, Te azoknak is írsz, akiket nem ismersz... „.

Folytatás...

Ülj közelebb.... folytatom...

Akkor eljutottam (végre?) a harmadik dologhoz. Talán nem árt feleleveníteni, mi is ez a három. Honnan is indultam?

Mi is kell az internetes fórumozáshoz, csevegéshez, blogoláshoz különösen?

Kell:
- egy "csipetnyi" bátorság;
- egy "nagy adag" humorérzék; és
- egy "hatalmas" mennyiségű tisztesség, emberség és becsületesség.

Az első kettőről már pár dolgot próbáltam elmondani.

Most nehéz helyzetben vagyok. Egyrészt a téma „milyensége” okán, másrészt valószínűleg „csúnya” dolgokat is fogok mondani. Pont ezért szeretném ismételten előrebocsátani, hogy senkit nem áll szándékomban megsérteni, nem akarok személyeskedni, nem áll szándékomban „kinyilatkoztatásokat” tenni. Mindaz, amit elmondok nagyrészt az én véleményemen és tapasztalataimon alapul.
Nem szeretnék erkölcsprédikátor, valamint tánc-, és illemtanár sem lenni.
Követem eddigi elveimet és beszélek arról, amit erről és ezekből megtanultam, illetve amit ezekkel kapcsolatban tapasztaltam, és arról, ahogy én látom ennek fényében ezt a dolgot.

A tisztesség, emberség, becsületesség fogalmak tisztázásához talán egy kis kitérő kell szintén. Ezeket a fogalmakat, viselkedési „normákat” (magatartásformákat) lényegében az erkölcs szabályozza.

Az erkölcs (idegen szóval: a morál) fogalma alatt mai köznyelvi szóhasználatban a magatartásunkat befolyásoló, általunk és/vagy a társadalom által helyesnek tartott, olyan szabályok összességét értjük, amelyek túlmutatnak a jog és az egyéb írott szabályok keretein.
Az erkölcs szabályai a társadalmi normák egyik fő típusát jelentik. Más megfogalmazás szerint az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik az emberi cselekvés során.
Korábban az erkölcs tágabban értelmezett volt. Általában jelentette egy személy magatartásának módját.

Az erkölccsel kapcsolatos felfogások a történelem folyamán gyakran változtak és ma is különböző erkölcsi nézetek él(het)nek egyidőben. A közösségi szinten elfogadott úgynevezett közerkölcs szabályai koronként, társadalmi csoportonként, kultúránként, országonként, régiónként változnak.

"O tempora, o mores!" ("Ó, idők, ó, erkölcsök!", azaz rossz időket élünk, ha már ilyenek az erkölcseink) mondta már a Krisztus előtti korban Cicero is. Tehát ez a dolog, az erkölcsök változása, nem új keletű. És mint tudjuk "régen minden jobb volt", legalábbis mindent ehhez, azaz a korábbi dolgokhoz mérünk.

Ide tartozik még a magatartás kifejezés. A magatartásban fejeződik ki az egyénnek a különböző, szituációkhoz, feltételekhez, kisebb-nagyobb közösségekhez való alkalmazkodása, valamint külső hatásokra adott válasza, reagálása.

Pont ezért nehéz is talán „hitelesen” és általánosságokban beszélni róla. Mert nem egy „örök érvényű”, változatlan dolog. A különböző erkölcsi normák, felfogások és az emberek magatartása is folyamatosan alakul, finomul (durvul), mintegy alkalmazkodik a társadalmi fejlődéshez és viszont. Ráadásul esetenként ugyanabban a korban, esetleg ugyanazon országban is más és más lehet ez az egyes emberek által elfogadott norma. Függ a neveltetéstől (szocializálódástól), de akár még az iskolázottság és az életkor is befolyásolja.

És mint mondtam, természetesen nem akarok erkölcsprédikátor lenni, nem mondhatom meg, mi az egyértelműen jó, vagy mi a rossz. Rám is ugyanezek, a fentiek érvényesek, mert az adott helyzet, és körülmények miatt különböző módon gondolhatok, vagy ítélhetek meg bizonyos magatartásokat, ezen keresztül akár embereket is. Amúgy megtanultam azt is, hogy az embereket „megítéljem”, és ne „elítéljem”. De mindezek ellenére úgy gondolom, hogy ha változnak is ezek az elvek, az alapelvek lényegében nagyrészt változatlanok.

Ehhez kapcsolódik szintén szorosan az illem fogalma. Az illem, magyarul viselkedéskultúra: melynek feladata, célja az emberek közötti kapcsolatok, és a társadalmi élet szabályozása. Ez még sűrűbben változhat, mert minden kornak, generációnak, vallásnak, népcsoportnak, sőt a családnak is megvannak az illemszabályai. Az illem lényegében maga a jó modor, a kulturált viselkedés, amely eszköz, és bizonyos helyzetekben védelem.
Például gondoljunk csak arra, hogy alig száz éve, ha strandolni akartunk, akkor milyen „ruházat” volt illendő, vagy erkölcsös. És ma mi a helyzet? És számtalan ilyen példát lehetne felhozni.

Alapvetően a fórum és a cset, stb. sem arra való, hogy itt éljük ki, vagy pótoljuk azokat az elfojtott, elmulasztott dolgokat, amiket a valós életben nem tudunk, nem merünk megtenni, vagy amit a jó modor, illem, erkölcs máshol nem enged meg.

Az biztos, hogy itt sem kell és nem is szabad máshogy viselkedni, mint egy nyilvános helyen. Ha nem mondanánk a társunk szemébe (vagy háta mögött) egy társaságban sem olyat, amit itt elmondunk, akkor ne tegyük itt se. Azt meg senki ne higgye, hogy bármit mondhat bárki is, hiszen itt is érvényes a „sánta kutya utolérésének elve”…

Ismét - a teljesség igénye nélkül - próbálok majd a következőkben pár dolgot elmondani, vagy pár dologról véleményt alkotni. Ahogy (hiszem és remélem nemcsak) én látom és gondolom.

Folytatás...